Óbuda napja

Reggel álmosan keltem, s mikor nyújtózkodva kinéztem az ablakon, bizony el is szomorodtam. Csendesen, de kitartóan szemerkélt az eső.

A Fő-teret megközelítve tanácstalan árusok latolgatták, hogy vajon feleslegesen pakolták-e ki portékáikat. Gondolom így történt ez szerte Óbudán, mert soha ennyi helyszínen, soha ennyi szereplővel nem találkozhattunk az előző években.

Óbuda 1

Aztán szépen lassan elállt az eső, dél felé már a felhők is eltűntek és délutánra az időjárás is megérezte, hogy itt ünnep van. Meleget ugyan nem nagyon árasztott magából, de csak kisütött a nap.

Meg is telt rendre minden helyszín. A gyerekek játszhattak régi idők játékaival, nézegethették az eget távcsővel, míg a felnőttek dúskálhattak a zenei kínálatban.

Óbuda 2

Fogyott a kürtöskalács és szép forgalmat bonyolítottak a különleges söröket kínáló főzdék is. Amennyire meg tudtam figyelni, talán az árusok is kezdhettek megnyugodni forgalmukat illetően. Minden a helyére került.

A szervezők tényleg mindent megmozgattak, hogy kiváló, minőségi előadók szórakoztassák a közönséget.

Óbuda 3

Belegondoltam abba, hogy hány hónap előkészítő munka, szervezés előzte meg csak ezt az egyetlen napot. nem létező kalapomat kell megemelnem előttük, mert bizony ilyen eseményeken könnyű elszaladni a népszerű, ámde silány produkciók irányába.

Óbudán ez nem így van. „Hakninak” nyoma sincs! Tudnak úgy válogatni, hogy ami megjelenik, hallatszik az érték és mégis szórakoztat. Reméljük ez így is marad még éveken keresztül.

Óbuda 5Óbuda 6

 

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Kell egy hely…

A helyszín felé zötykölődve a buszon állandóan eszembe jutott egy dal: „Kell egy hely..” Igaz nem az Óceán partján.

Korán érkeztem, még a zene is csak „kompakt” szólt, de a fűben már heverésztek jó páran. Java részt hajléktalanok, már csak a kinézet és felszereltség alapján. Több éve járok minden május elsején, elsősorban fotózni, de Őket mindig ott látom. Szinte már ismerős arcok.

T cikk 2

Ők az elsők. Nem tolakodnak az első sorban, igazán nem rajongói a fellépő bandáknak, de ez legalább ingyen van.

Aztán három előtt már egész szépen benépesül a domboldal, úgyhogy a Takács Tamás -féle blues már hat. A „Pocsolyába léptem” eposzt már több ezren üvöltik.

Alakul a buli!

T cikk 3

A tömeg második hullámában mér rengeteg család érkezik, apukák nyakában a gyerekkel, hogy lássanak valamit a zene varázsából.

Átszerelés alatt lehet bóklászni, iszogatni, beszélgetni. Meg is szólítottam egy embert aki, teljes átéléssel nézte a hatalmas kivetítő minden mozzanatát.

  • Hangmérnök voltam. – meséli. Az ősidőkben a MINI-nél. Aztán úgy döntöttem kimegyek Amerikába. Húsz év után jöttem haza. Most hajléktalan vagyok, mindenemet elvesztettem. Pénzem nincs, hogy bulira járjak, de ha ingyen van, mindenhol ott vagyok. Szoktam találkozni Török Ádival, mindig ad egy-két ezrest. Nagyon rendes, persze itt a kordonon belülre ne tud bevinni.

T cikk 4

Feldübörög a MOBILMÁNIA. Szó szerint felszántják a színpadot az „öregek” és a fiatal új tagok. A zenekar játszik és az égiekből Tunyó énekel. Hihetetlen forró a hangulat pillanatok alatt és szinte már kora délután telt ház van.

Ha jól emlékszem, mér elődeink is tudták, hogy ha tömeget akarsz össze verbuválni, sokat, jó zene kell, csakis rock. A közönség meg egyre színesebb. Van itt már jókedvű fiatal társaság, akiknek nem biztos, hogy ez a zenei világuk, de a buli mégiscsak jó.

A jó öreg MINI megint hozza a formáját, s bizonyítja, a zene fontod dolog e világban.

T cikk 5

Kora este felé jöhetnek a zenefa csúcsán a díszek. Babos kendők szántják a légteret, s Feró elővesz mindent, amitől a nagyérdemű tapsol, ugrál sikítozik. Csodás dekoltázs az első sorban, mert hogy tavaly is ott volt, fejpántos rocker az egekbe emelt karral, és apa nyakában egy hat év körüli lányka, aki úgy fújja kívülről a dalokat, mintha az oviban ezt tanítanák. Bár ki tudja?

Érdekes végignézni a tömegen. Szinte minden korosztály, szinte minden társadalmi réteg. Egyetlen párt nem tudja így összehozni.

T cikk 6

Már sötétedik. Jöhetnek a színpadi fények és jöhet a negyven éve rock nagykövet, az EDDA. Szakadnak a fel az érzelmek, egy emberként ugrál a tömeg követve a feszes ritmust. Csodás érzés együtt látni ennyi különböző embert egy dolgot átélve, élvezve.

A varázslat a domboldalon évtizedek óta minden május elsején megtörténik. A szereplők változnak, a tömeg nem.

Tabán. 2015. május 1.

T cikk 7

Kép és szöveg: Koncz Dezső

 

Közösség építő kertészkedés

Kert 1

Adott egy panelház. Tulajdonképpen szinte mindegy lenne, hogy hol. Ebben az esetben a történet a harmadik kerületben indult, egészen közel a patinás Fő-térhez.

A kissé leejtős, ház előtti részen emberemlékezet óta szemetes, tarackkal teli, kimondottan elhanyagolt terület volt. eszébe nem jutott senkinek, hogy ha csak a látvány miatt is, de valamit tenni kellene azzal a résszel, ahol naponta legalább kétszer megfordul minden lakó.

Kert 2

Jött az ötlet. Mi lenne, ha felásnák, növényeket telepítenének belé? Természetesen az első hangok az ellenvetésé voltak. Minek és kinek? Úgyis tönkreteszik azonnal! Nem érdemes ezeknek az embereknek semmit sem csinálni. Aztán, ha elkészülne, azt gondozni is kell folyamatosan. Ilyen és ehhez hasonló vélemények voltak a legjellemzőbbek. Pedig páran úgy gondolták, hogy ha nem csinálnak semmit, akkor az állapot a végtelenségig megmaradhat. Kerültek ásók, egyéb kerti szerszámok és elindult a gaztalanítás. Meglepetésre a kezdeményezéshez csatlakozott pár család is a házból.

Kert 3

Rendeződni látszott a terep és az első saját pénzen vásárolt növények után páran kezdtek hinni abban, hogy ebből mégiscsak lesz valami. Szépült a kert, és ami talán ennél is fontosabb volt, hogy akik részt vettek a munkában elkezdtek beszélgetni. Két növény ültetése közben akadt arra is idő, hogy megismerjék egymást. Eddig a lépcsőházban talán csak egy köszönésre futotta, most pedig családjaikról, munkájukról, gondolkodásukról tudtak meg egyre többet az egy épületben lakók.

Kert 4

A járókelők ma már megállnak megcsodálni Óbuda talán legszebb közterületi kertjét. Ők is szóba elegyednek a művelőkkel, amely így tavasztájban napi két-három óra elfoglaltságot jelent. Akik csinálják fárasztónak találják munka mellett, de a növények szeretete, az elvégzett munkában gyönyörködni kikapcsolódás is egyben. Elkezdte szinte az egész ház szíven viselni a megteremtett gyönyörűséget. Volt akik, dolgozni már nem tud, de saját pénzével járult hozzá a szépítéshez, s akadt olyan nyugdíjas úriember, akinek kényszerűségből el kellett adni telkét, de a növényeket áthozta ebbe a kertbe, s azt mondta, így legalább egy darabja megmaradt életének.

Kert 5

Ha netán megnézi a Kórház utca 7 előtti panel kertet, gondoljon arra is, hogy a növények közelebb hoztak jó pár embert egymáshoz.

Kert 7

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Szent György vásár Óbuda Főterén

Immár másodszor volt szerencsém, ha nem is egész napot, de jó pár órát elidőzve betekinteni az Óbudai Waldorf Iskola Fő-téri rendezvényébe.

Hatalmas gyerek tömeg, természetesen szülőkkel együtt és vásározók tucatja portékáját kínálva telítette meg a teret.

Az egész napos nyüzsgés a Waldorf Iskola szervezése, s talán ahhoz, hogy megértsük azt, sok vidámságot, míves produkciót, nem árt kiemelni egy pár gondolatot abból, ami az iskola filozófiájának az alapja.

Waldorf 2

A Waldorf egyedi nevelési-rendszer, mely befogadó jellegű, készségfejlesztést szorgalmazó módszertanával a gondolkodás-érzés-akarat egyensúlyára épül. Minden gyermek számára igyekszik megteremteni azokat a feltételeket, amelyek az érzelmi biztonságukat és a szellemi szabadságukat biztosítják.

Waldorf 3

A Waldorf iskolák legfontosabb nevelési elve a gyermek személyiségének minél mélyebb, és sokoldalúbb kibontása. Felfedezni a benne rejlő értékeket, tehetséget, ezeket gondozni, és megadni minden lehetőséget kibontásukhoz. Fontos feladat, hogy megismervén a körülötte lévő világot, otthon érezze magát benne. Tudjon a képességeiről, tudja hol, és mire használhatja őket.

Waldorf 4

Az árusok ezen a napon nem csupán értékesíteni akarták kerámiáikat, szőtteseiket, fonásaikat, hanem lehetőséget teremtettek főleg a gyerekek számára, hogy ki is próbálhassák magukat a különleges mesterségekben. Kiemelt értéke lett annak a vázának, szőnyegnek, amely így készült.

A legizgalmasabbak azért a színpadi produkciók voltak, ahol az iskola apraja-nagyja bemutathatta bábjátékos tudását vagy éppen a zenében való jártasságát.

Waldorf 5

A tanárok ezen a napon a diákokkal közösen egy óriásbábos misztériumjátékkal készültek. A Szent György-legenda elevenedett meg a szépszámú néző sereg legnagyobb örömére.

Mivel a dolog már most is hagyomány, nem is mondhatunk mást, mint, hogy jövőre veletek ugyanitt!!!

Waldorf 6

Kép és szöveg: Koncz Dezső

 

Gyorsvonaton robog a Söndörgő

Söndorgő 1

A történet valamikor pár évvel ezelőttre jegyezhető, egészen pár évtizeddel ez ellőttre.

 Egy poros, földes labdarúgópályán együtt kergettük a labdát többen Csobánkán, köztük két pomázi sráccal vendégként befogadva Őket csapatainkba. Ők voltak az Eredics testvérek. Persze már akkor is jobban érdekelte mindkettőjüket a hangszer, s ezért aztán késtek is szinte mindig.

Akkor nem gondoltuk volna, hogy alig pár évvel később egy ország kedvencei lesznek a Vujicsics együttes alapítóiként. Nem tagadom, ha csak tehettem ott voltam a fellépéseken, így a „focis” barátság, ha nem is tudott túl sűrű lenni, de azért megmaradt.

Söndorgő 2

Egy jubileum alkalmával még televíziós riportot is készítettem velük, s először ott találkoztam a legfiatalabb Eredics fiúval, aki egy sajnálatos haláleset miatt állandó tagja lett az akkor már világszerte ismert együttesben.

Ott hallottam először a SÖNDÖRGŐ szót!

Söndörgő 3

Akkortájt alakulhatott az a formáció, amelyben mind a négy Eredics csemete szerepelt. 1995-öt írtunk.

Az szinte természetes volt, hogy a srácok már csak a vérvonal kapcsán is szinte már édesanyjuk méhében a délszláv zenét hallhatták először, hogy aztán körülvegye Őket az a varázs, amit ez a muzsika jelent sokak számára.

Söndörgő 4

 Egy kicsit azért mást akartak, mint szüleik és ezért koncertjeik hangzásvilága már tartalmazta azokat a show elemeket, amiket a vegytiszta Vujicsics nem. A tipikusan tambura zenét játszó Söndörgőt egyre többen hívták meg fesztiválokra, majd önálló koncertekre.

Szerepeltek a világ legkiemelkedőbb színpadain, mint a Bécsi SargFabrikban, vagy Londonban a Qween Elzabeth Hallban, de a Sziget fesztivál Világzenei Nagyszínpadán is Ők aratták a legzajosabb sikert.

Söndörgő 5

Fiatalos energiájuk odáig terjedt, hogy 2002. óta házigazdaként megszervezik a Söndörgő Fesztivált, ahol a hasonló zenei formációk színe java elzarándokol a hallgatók legnagyobb örömére.

Söndörgő 6

 Szóval nagyon sikeresen söndörögnek éjjel-nappal.

 

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Szívós Marci

Régóta igyekeztem figyelemmel kísérni pályafutását, már csak felmenői miatti tiszteletem okán is. Nagyapja, id. Szívós István kétszeres olimpiai bajnok, édesapja dr. Szívós Istvánnak pedig egyszer akasztották nyakába azt a legfényesebb érmet.

A legifjabb Szívós az Istvánok után Marciként vonult be a vízilabdázás fényes hazai történelmébe.

Marci 5

Szóval figyeltem pályafutását, de volt szerencsém többször látni Őt a medencén kívül is. Az egyik ilyen legjellemzőbb emlékem Róla, amikor nézőként vettünk részt mindketten a Komjáthyban egy bajnokin, s Marci látva egy mozgássérült fiú igyekezetét a mellékhelység felé, odalépett hozzá ismeretlenül is és segítette a srácot útján, majd megvárta és helyére kísérte a szemmel láthatóan megilletődött sport rajongót.

Más alkalommal beszélgetvén is kiderült, hogy végtelenül szerény, kedves ember. Amikor a vízilabdáról volt szó, mindig a társai kimagasló tudását említette első helyen.

SONY DSC

Pedig volt Ő az év játékosa, pont a vízilabdázók szavazatai alapján. Tiszteletre méltóak a mögötte álló statisztikai adatok is. 404 bajnoki mérkőzésen 751 gól, ami természetesen az óta is lépett előre nagyokat. A legértékesebb húsz hazai sportoló között is jegyzik, pedig valószínűleg a jövője legalább annyira bíztató, mint eddigi játékos pályafutása.

Gyakran váltott klubbot, mert a KSI-ben való indulás után rögtön vitte a Honvéd, majd következett egyetlen évre a külföldi „kiruccanás” a Pro Reccoban, aztán ismét a Honvéd, Szeged következett az Egerben való jelenlegi szereplésig.

 Közben azért 2003 óta a válogatottnak is tagja, méghozzá meghatározó egyénisége.

SONY DSC

Figyeltem, ahogy mérkőzéseken társai lesik minden szavát, bíztató mondatait, elfogadják szakmai meglátásait.

Erre mondják azt, hogy lehet tanulni minden sportágat, de akinek annyira a vérében van a játék, mint Marcinak, az igazi tehetség, s nem véletlenül vezéregyénisége csapatának.

Marci 1

 

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Utcára került az egész cirkusz!

Mai világunkban a hír lehetne akár veszélyes is, hisz naponta olvashatunk boltok bezárásától kezdve gyártó üzemek megszűnéséig a különböző orgánumokban.

Már pedig a teljes cirkusz személyzete tényleg utcára került egy kellemes áprilisi hétvégén.

Cirki 1

Igaz pár órára csupán, de a Fővárosi nagycirkusz elől indulva, a Hősök terét körbejárva menetelt a színpompás kompánia.

 Valamikor Amerikában volt szokás, hogy amikor egy városba megérkezett az utazó társulat, a művészek, állataik felvonultak az utcákon, így is hirdetve érkezésüket, előadásaikat. Ez a szép momentum hagyományt teremtett most már évekre visszatekinthetően.

Cirki 3

      A sort mindig a díszmagyarba öltözött huszárok nyitják, s utánuk sorakoznak fel a pom-ponos lányok, kicsik, nagyok egyaránt fantasztikus szín kavalkádot produkálva az aszfaltra.

Nem hiányozhatnak az artistaképző fiataljai sem, teljes harci díszbe maszkírozva.

A teherautók platóin pedig a cirkusz zenekara és az éppen fellépő artista sztárok integethettek boldogan az út szélén bámészkodóknak.

Cirki 4

Nem kétséges, hogy az egyik legnagyobb sikert a Samba táncos kubai lányok zsebelhették be igencsak nyáriasra sikeredett kosztümjeikben. Minden évben egy különleges produkció is jelen van a parádén. Idén a Lovas Színház vezetője Pintér Tibor vonult gyönyörű fehér paripáján a sorban, majd a Hősök terén megállva, elénekelt egy dalt a Rómeó és Júliából, természetesen lóháton!

Cirki 8

Több ezren hallgathatták ezt a produkciót is, s láthatóan majd mindenki kedvet kapott ahhoz, hogy megrohanja a pénztárakat, jegyet szerezvén a következő CIRCUSSIMO előadásra.