DUNAÚJVÁROS A DÖNTŐBEN!

Egy horror film forgatókönyv írójának is becsületére válna, ha a hazai női vízilabda bajnokság elődöntőjét az ő koreográfiája szerint játszották volna a csapatok. Hazai pályán a BVSC indításnak alulmaradt a dunaújvárosi hölgyekkel szemben, s amikor már szinte mindenki elkönyvelte a „vasváros” döntős szereplését, igencsak taktikus játékkal Újvárosban egalizálták az elődöntőt.

B 1B 3B 4B 5B 2Nem véletlen, hogy hazai pályán a szép számú közönség, bizalomtól dagadó módon várta a sikert. Szurkolók azért érkezetek a vendégek mellett is, hangosan buzdítva kedvenc hölgyeiket. A „menet” pontosan úgy indult, mint ahogy ez egy rangadóhoz illik. Mindkét oldalon válogatottak bizonyították, hogy lányaink nem véletlenül vannak Európa trónján.

B 6B 7B 8B 10

B 9Egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól, s a medence partján is világklasszis ítélkezett kiállításokról, vagy éppen szabálytalanul hálóba juttatott labdáról. Molnár Tamás, Papesz szigorú volt, de mindkét fél részéről elismerten igazságos. Hiába is próbáltak a lányok minden trükköt bevetni, azt, aki annak idejében a medencében átélte ezeket, nem nagyon lehetett megvezetni.

B 12B 11

B 13B 17

B 14 A félidő után aztán a kezdeményezést az Újváros vette kézbe és kezdett magabiztosan haladt a döntő felé. Az volt az ember érzése, hogy jobban harapnak, jobban akarják a győzelmet. A BVSC minden kísérlete elhalt, elsősorban a vendégek kapusának kezében, de az is előfordult, hogy döntő pillanatban pörgött ki a labda, a ziccerben lévő hazai támadó kezéből. Azt, mindenképpen megállapíthattuk, hogy a női vízilabda tényleg megérdemelten van Európa legjobbjaként jegyezve. Öröm ez, hiszen az eredmény a sportág megítélése szempontjából szinte mindegy is. Két kiváló csapat játszott, teli klasszisokkal és ezen az estén a kitörő öröm a Dunaújvárosnak jutott. Jöhet a döntő, s akár a bajnoki arany is a csapatnak, persze ehhez azért még le kell győzniük a klasszisokkal felálló címvédőt. Ezért szép a spot, mert akár ez is megtörténhet, látva csütörtök estét.

Kép és szöveg: Koncz Dezső

Fénylő bolygók fekete lyukakkal és Perzsa táj olajvezetékkel az ismeretlen magyar festő kiállításán

Kotnyek István festőművész 2 ÉS HÁROMDÉS KÉPEK című kiállítása nyílt meg Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központ Ősze András galériájában. A május 5-ig látogatható tárlatot dr. Kostyál László művészettörténész nyitotta meg. Felidézte az alkotóhoz fűződő több évtizedes barátságát, s mint mondta, Kotnyek István az utolsó polihisztorok egyike. A képzőművészet több műfajában ért el sikereket, neve ismert a fotográfiában és a rövidfilm készítés területén. „Három olyan fogalom van, ami számomra fontos és meghatározó ezeknek az objekteknek a kapcsán. Az egyik a humor és az irónia, a másik a kreativitás, és a harmadik pedig a valóban mély és magvas mondanivaló” – fogalmazott Kostyál László.

2016.04.08.-dr.-Kostyál-László-és-Kotnyek-István2016.04.08.-Eifert-és-Kotnyek-István-diskurzusa

Kotnyek István festőművész, grafikus, szobrász, a képzőművészet mellett fotózással és rövidfilm készítéssel is foglalkozik. Mostani tárlatán grafikákat és újrahasznosított tárgyakból művészeti alkotásokat, úgynevezett objekteket láthat a közönség.


Több évtizedes pályáján mindig tiszteletben tartotta a különböző műfajok szabályrendszerét. „Nagyon nehezen tudnám keverni, ami filmre jó, az éppen állóképen legyen, és ami meg térben izgalmas azt megfessem. Én szétválasztom ezeket, és mivelhogy nagyon ráérek, mindig is ráértem, így mindig éppen azt csinálom, amihez éppen akkor kedvem van” – mondta el Kotnyek István.

2016.04.08.-Fényképezők-Kotnyek-István-kiállításán2016.04.08.-Játék-a-szoborral_Pentaton2016.04.08.-Kotnyek-István,-kezében-az-Átjátszó-állomás

Egy korábbi kiállításán hangzott el, de érvényes mostani kiállítására is: “Kotnyek István igazi reneszánsz ember. Kíváncsi és polihisztor mester: áthozat nem is a múlt századból, hanem a hagyomány szerint élésből. (Ennek jellegzetes szimptómája – mint tudjuk – az, hogy nincs mobiltelefonja…) Festő, filmes és fotós: alkotó, aki az időt képes megállítani – emelte ki egy korábbi megnyitójában Balogh László, majd így folytatta: Kotnyek Istvánnak talált tájai vannak itt Zalában. Országosan ismert független filmkészítő, festő-fényképész: istenadta tehetség. Magányos, néha fanyar, gondolati, szerető nézésű és komponáló. Szakmája saját bevallása szerint: ismeretlen magyar festő. De mi tudjuk, hogy bár a vidéken kiteljesedő művészpályák kevésbé kapják meg a figyelmet, de távol Budapesttől is születhetnek jelentős életművek (s nem csak hatvan évesen…). „Nem rögzültem egy stílushoz sem, mégis reménykedem, hogy képeimnek van egy jellegzetes karaktere, amiről felismerhető, hogy én csináltam.” – idézte Kotnyek István szavait. „Legszívesebben a barátaimnak és harcostársaimnak és a független gondolkodóknak, a nyitott lelkületűeknek mutatom meg munkáimat. A nagyközönséghez nem nagyon tudok szólni, bár jó lenne.”

2016.04.08.-Kotnyek-István_Fél-Láb2016.04.08.-Kotnyek-István_Kétfejű-gém2016.04.08.-Kotnyek-István_Man.-GPS2016.04.08.-Kotnyek-István_Perzsa-táj-olajvezetékkel

Beszédes művek, szellemes vagy érdekes címek: Téridő, Szegkovács emléktábla, Átjátszó állomás, Kis piramistartó, Fénylő bolygók fekete lyukakkal, Perzsa táj olajvezetékkel, Megáradt patak, Fél lépés, Tájkép szivárvánnyal, Vágásérett fenyves, Négysávos nyomógombos, Kétfejű gém, Átjátszó állomás, Piercing… Kotnyek István festészete képi vezérmotívumai között kisebb szerepet játszik az ember. Helyettük gyakran a környezetükből kiemelt tárgyak vagy egyes részletük hordozzák a mondandót. Sokszor fontosabb számára a színvilág, mely gazdag, izgalmas felületet adó, elsősorban árnyalatokra építő. Képi világa csak ritkán őrzi a látványhoz rögzült valóság elemeit, inkább sejtelmes fények vibrálnak képein.

2016.04.08.-Kotnyek-István_Szegkovács-emléktábla

2016.04.08.-Kotnyek-István-és-Olasz-Ági2016.04.08.-Kotnyek-István-kiállításán_Fotós-fotóst-fotózik

2016.04.08.-Kotnyek-István-kiállításán_Melega-István-művet-nézeget

Péntek Imre kritikus, a Pannon Tükör főszerkesztője mondta róla: „Minden képe dermesztően jelenidejű, a múlandóságból előpárálló metafizikus időntúliság aurája lengi be.” Játékosság és humor is van benne: ezek nélkül nem érthetjük meg Kotnyek konok elszántságát, hogy ő bizony értelmezi az átmentett világot. Játékos hozzáállása mögött persze ott van az univerzális szemlélet: az, hogy minden mindennel összefügg. Így kötődnek össze és vezethetők vissza egymásra a tárgyak lelke és az emberek emóciói. A „talált tájak” fotográfusából így válhatott a „szerkesztett és hordozható tájak” figyelőjévé és alkotójává átírásokkal, átalakításokkal, érzéki határhelyzetekkel. Nála hiszek abban, hogy a művészetnek az a dolga, hogy valamiféle pozitív élményt adjon az embereknek: az igazi művészet egyensúlyt alkot a realitással és a belső világgal. Van benne költészet, de ugyanakkor a látható világ is nyomot hagy benne.”

2016.04.08.-Kotnyek-István-művésztársával2016.04.08.-Kotnyek-István-tárlatvezetése2016.04.08.-Szemmelverés-Kotnyek-István-kiállításán

Forrás: www.eifert.hu

Eifert János, Olasz Ági, és Horváth Valéria felvételei a kiállítás-megnyitón készültek

Nagyképűek

Idén 60 éves a Kanizsa Fotóklub. A tagok a kerek évfordulót jótékonysági kiállítással ünneplik, melynek megnyitója pénteken, a Tavaszi Művészeti Fesztivál első napján volt.
150×100 centiméteres fotók költöztek a következő pár hétre a HSMK Ősze András Galériájába. A klub tagjai emlékezetessé akarták tenni a 60. évfordulót, innen jött a szó szerint nagyszabású ötlet.

2016.03.11.-Kanizsa-Fotóklub-kiáll.megnyitó-Csoportkép-042016.03.11.Nagykanizsa-Fotoklub-kiáll._Photo-Olasz-Ági-06

A kiállított fotókat meg is lehet vásárolni – a bevételt a kanizsai fotósok az ‘Alapítvány a fogyatékosokért’ nevű szervezetnek ajánlják fel.
A kerek születésnapi évforduló alkalmából a városvezetés nevében Dénes Sándor polgármester gratulált a fotósoknak: „Egy fényképsorozat, egy alkotói közösség munkáinak bemutatása arra ad lehetőséget számunkra, hogy az alkotók és a világ kölcsönhatásában megragadott kapcsolatát szemlélhessük – hangsúlyozta beszédében. Ez alkalommal a Nagyképűek cím alá rendezve a 22 fotóművész alkotásait, amely külön rávilágít a személyesség és a fotóművészet különös egységére.”

2016.03.11.-Gyertyánági-István-Kanizsa-Fotóklub

2016.03.11.-Kiss-Nándor-Kanizsa-Fotóklub

Az április 5-ig látogatható kiállítást Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg. Beszédében felidézte az 1956 szeptemberében megalakul klub történetét: „Amennyire egyes visszaemlékezésekből tudhatjuk, a klub alakuló tagsága elsősorban az akkori városi értelmiség köréből tevődött össze: orvosok, ügyvédek és pedagógusok hívták életre.

Az első évek a szervező munkával, a fotós szakmai ismeretek minél szélesebb körű elsajátításával teltek el. Kezdetben több helyszínen is működött a csoport, valószínű, hogy az első összejövetelek az akkori iparos köri klubban voltak. Az első fotókiállításokat a Városi Múzeum kiállítótermeiben rendezték meg.

2016.03.11.-Kotnyek-István-Kanizsa-Fotóklub

2016.03.11.-Kovács-Krisztián-Kanizsa-Fotóklub

A Hevesi Sándor Művelődési Központban 1976-tól, a jelenlegi épület átadása óta folytatják alkotó tevékenységüket. Úgy is mondhatom, hogy a klub élete 40 éve összeforrt az intézménnyel, hiszen saját művészeti közösségünkként tartjuk számon.

Az eltelt több mint fél évszázad során számtalan fotóművészeti tárlaton, fesztiválon mutatták be alkotásaikat. Felsorolni szinte lehetetlen azokat a nívós hazai és nemzetközi fotópályázatokat, amelyeken a Kanizsa Fotóklub tagjai sikerrel szerepeltek, minden alkalommal öregbítve városunk jó hírét a világban.

2016.03.11.-Melega-István-Kanizsa-Fotóklub

2016.03.11.-Molnár-Tibor_Kanizsa-Fotóklub

A Kanizsa Fotóklub és a Hevesi Sándor Művelődési Központ – több évtizede – közösen hirdeti meg kétévente az „Életünk” Országos Fotópályázatot, amelynek zsűrizett alkotásaiból színvonalas kiállítást láthat az érdeklődő közönség.

A tagok mindig nagy hangsúlyt fektettek a szakmai fejlődésre, megújulásra. Figyelemmel kísérték-kísérik a műszaki-technikai fejlődést. Már a kezdetektől jó partnerséget építettek ki az országban – sőt a határainkon túl – működő fotóklubokkal. Jelenleg is élő kapcsolatot tartanak a lendvai és a csáktornyai fotóklubbal. Több alkalommal szerveztek közös fotótúrákat, kiállításokat Nagykanizsán, Lendván és Csáktornyán.

2016.03.11.-Peterman-Károly-Kanizsa-Fotóklub

2016.03.11.-Varga-Szilárd-Kanizsa-Fotóklub

2016.03.11.-Zágon-László-Kanizsa-Fotóklub
A Kanizsa Fotóklub tagja a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének.

Az alapítók közül, akik 60 éve létrehozták a klubot, sajnos jószerivel már szinte senkit nem köszönthetünk ezen az ünnepségen. Az egykori és jelenlegi vezetőknek ez alkalommal is megköszönöm, hogy ez a kiváló művészeti közösség ma is töretlenül működik.

A Kanizsa Fotóklub vezetői voltak: Rezsek György, Záhony Lajos, Zágon László, Kotnyek István. Közülük Zágon László és Kotnyek István ma is aktív tagok, akiket szeretettel köszöntök körünkben. Jelenleg ifj. Molnár György a vezető, akit úgyszintén üdvözlök.

2016.03.11.Nagykanizsa-Fotoklub-kiáll._Photo-Olasz-Ági-01

2016.03.11.Nagykanizsa-Fotoklub-kiáll._Photo-Olasz-Ági-052016.03.11.-Dr-Simán-László_Tengerszem

A mostani kállítók: Amfer Tamás, Balogh Krisztián, Födő Szilárd, Goór Gábor, Gyertyánági István, Horváth Valéria, Horváth Zoltán, Kovács Krisztián, Kéthelyi Júlia, Kiss Nándor, Kotnyek István, Lipódi László, Makrai Márton, Melega István, Molnár Tibor, Peterman Károly, Szabó-Simon Bernadett, dr. Simán László, Tollár Eszter, Török Tibor, Varga Szilárd és Zágon László.”
Forrás: Eifert János
Fotók: Kanizsa Fotóklub, Eifert János és Olasz Ági

Baricz Kati: Vénusz születése

A tehetség – Malraux szerint – nem jóléti adomány. Természeti csapás, jellempróba, átok, átkelés égő, roskadozó hídon, kolonc a nyakban, száguldás hegynek felfelé. Lehet azzal születni, de csúcsra jutni szent elhivatottság nélkül aligha.

2016.02.29.-Artphoto-Galéria-Baricz-Kati-kiállításával

2016.02.29.-Artphoto-Galéria-Baricz-Kati-aláírása-a-falon

Baricz Kati – ami a fotográfiát illeti – eljutott a csúcsra, tehetséggel, elhivatottsággal. Fotói azonban nem információéhségünket hivatottak csillapítani, mert meditációs objektumok, amelyekkel félre kell vonulnunk, hogy eltűnődjünk. Fényképei tipikus női képek; érzékeny, oldott képek, nem technikai trükközések, nem szájbarágós, elméletszagú képdokumentumok. Valóban meditációs tárgyak: megérdemlik, hogy közöttük elidőzzünk, hogy átgondoljunk ezt-azt, és hogy rádöbbenjünk: a mindennapi, információéhes világtól való elhúzódás valójában kinyílás. Léttavasz.

2016.02.29.-Artphoto-Galéria-Markovics-Ferenc

2016.02.29.-Baricz-Kati-falra-vetít-az-Artphoto-Galériában

„A fényképezés számomra különleges szenvedély mindenféle megfelelési kényszer nélkül. Útkeresés Érdeklődésem középpontjában olyan emberek állnak, akiknek a sorsa valamiért érdekes számomra, akik érzelmileg megérintenek, akiknek látványa megmozgatja fantáziám, akiket a fényképezés szertartása alatt egyre közelebbről megismerhetek. Az álarc mögé bújt, ezernyi árnyalattal teli lényekből formázom az általam kitaláltat, melyben fontos szerepet kap a modell belső világa is. A ruha, a kellék gyakran mellékessé válik, elfed bizonyos testrészeket, vagy épp felfedi azt. A hangsúly a tekinteten van, mely gyakran a lencsémbe néz. Így tárulkozik ki a lélek, mely titokzatos és megfejthetetlen csodákkal van tele. Hiszem, hogy ez a hatás a kép nézőjét is magával ragadja, kérdőre vonja. Ki vagyok? Önmagunk megfejtéséhez. Gyermekkorom óta, már több mint ötven éve hű társam a fényképezőgép.

2016.02.29.-Bárdi-Zsuzsanna,-Artphoto-Galéria

2016.02.29.-Baricz-Kati-Artphoto-Galériaában

A fotográfia szabadságom kiteljesedése, az együtt eltöltött idő boldogságának békés lenyomata. Bonyolult kapcsolati háló. Életösztön. Szépség, bizalom, őszinteség és szeretet.”

(Baricz Kati)

2016.02.29.-Baricz-Kati-tanítványával-szelfizik

2016.02.29.-Artphoto-Galéria-Baricz-Kati-kiállításán
Baricz Kati ahol megjelenik, felizzik körülötte a légkör. Minden élő és élettelen átveszi azt a nyugtalan vibrálást, ami személyiségét jellemzi. Mégis, képeit a kiegyensúlyozott szépség, a magabiztos szakmai tudás, a póztalanság és a közvetlenség jellemzi. A fotográfia számos műfajában professzionális módon van jelen, divatfotói éppoly konvenciómentesek, akárcsak a szocio- vagy kísérleti fotográfiái. Miért kezdett fényképezni?

„Örömmel emlékszem azokra a vasárnapokra, amikor anyám elegánsan felöltöztetett bennünket és a család sétára indult. Gyakran a séta utolsó állomása az öreg mester fotóműterme volt. Szerettem ott lenni, nem szerettem, ha fényképeznek, jobban érdekelt a kép, amelyet az üveglapon a nagy fekete lepel alatt láthattam… 12 éves lehettem, amikor jó bizonyítványomért egy boksz-gépet kaptam szüleimtől ajándékba. Azóta fotografálok, szinte mindig magamnak.”

2016.02.29.-Baricz-Kati-tanítványaival
Mamiya RB 67-el fényképez, rendszerint LFORD negatívra, amelyet Kodak D 76-ban, saját maga hív elő. Nagyításait is maga készíti, ügyelve az egyediségre, a kézműves minőségre. Az első, tökéletes kópiát aztán beszkenneli, a továbbiakban erről készülnek a kópiái. Kiállításain csodájára járnak tökéletes nagyításainak. Felvételkészítéskor a természetes fényt kedveli, de mesterien bánik a műtermi lámpákkal is. Kedvenc „műterme” apja fonyódi kertje, amelyet a világ legszebb napfényműtermének tart. Fényképezés közben figyelő, elemző ember, aki engedi hatni ösztöneit. És engedi érvényesülni modelljei egyéniségét. Mesterség, művészet, pszichológia. Honnan szerzett gyakorlatot, hogyan kapcsolódott a „fotográfiai közéletbe”?

„Iskolai tanulmányaimat Fonyódon végeztem el, érettségi után Budapestre költöztem. A Magyar Filmlaboratóriumban dolgoztam, és lelkesen fotografáltam. Fotósként nem sikerült elhelyezkednem, de sok időt töltöttem a sötétkamrában, ahol felvételeimet saját magam hívtam és nagyítottam. 1974-ben szerepeltem először kiállításon alkotásaimmal, és számos magazin közölte a fotóimat. 1975-től néhány évig tanítottam. 1981-ben tagja lettem a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának. Azóta önálló művészként dolgozom. Legfőképpen klasszikus fotográfiát csinálok. Nagy hatással vannak rám André Kertész alkotásai. Azt hiszem, nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy személyesen is megismerhettem őt, amikor 1984-ben hazalátogatott.”

Több könyve jelent meg. Az Első nagyításaim (1976), Első felvételeim (1982), Sötétkamra otthon (1982) haladó amatőröknek szóló szakkönyvek, míg a Tükör (1999), Szubjektív napló (2001), Majdnem egyedül (2003), Apám kertje (2004), Természetem (2007) saját írásaival kísért rendhagyó fotóalbumok, amelyekben Fonyódtól Párizsig, Bielsko-Bialától Londonig földrajzi értelemben is nagy utat járt be, vissza-visszatérve apja kertjébe. Portré, akt, divatfotó, tájkép, kísérleti fotográfia, kíváncsi rápillantás a világra. A Székely Aladár- (1983) és Balogh Rudolf-díj (1998), Magyar Fotográfiai Nagydíj (2005), MAOE Alkotói Nagydíja (2006), a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2007) elismerések ennek a „kíváncsiságnak” köszönhetők.

2016.02.29.-Baricz-Kati-tanítványaival-az-Artphoto-Galériában

Artphoto Galéria (Budapest XI. Bartók Béla út 30.)      2016. február 29 – április 23.

Kép és szöveg: Eifert János

Subjects (Baby Boy)

Ivgy és Greben koreográfiáit leggyakrabban a fizikális, teátrális és modern jelzőkkel illetik. Az elnyomás, szegénység, kirekesztettség, félelem, bizonytalanság és reménység témái csak néhány kiindulópont a Szegedi Kortárs Balett számára készülő új munkájuk leírására.

_MG_2633_MG_2499

_MG_2730_MG_2666

_MG_2753_MG_2786

_MG_2881_MG_2856

_MG_2947_MG_2903

_MG_2976_MG_3079

_MG_3012_MG_3085

Fény: Stadler Ferenc
Díszletkivitelezés: Scabello
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Koreográfia: Uri Ivgi, Johan Grebe
Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

Fotó: Huisz István

Fegyver, Horgászati, Vadászati Kiállítás 2016

Tibor 4

23. alkalommal került megrendezésre a Fegyver, horgászati, vadászati nemzetközi kiállítás Budapesten 2016. február 18-21. között a HUNGEXPO Vásárközpontban.
Érdekelt a téma, szombaton felkerekedtem és kibuszoztam a Hungexpóba.
Meglepően sokan voltak, hömpölygött a tömeg, megelőlegezve a tavaszt.

Tibor 2Tibor 8

Ebédidőben értem ki, nagyüzemben működtek a kolbász és hurka sütők, bőven mérték az illatos forralt bort. Ágyas pálinka a felnőtteknek kínálta magát. Az édesség pultnál a gyerek sóvárogtak
A hajó kiállítás megtekintésével kezdtem a sétát. Gyakran eveztem a Dunán kajakkal és kielboattal, néhány alkalommal kergettük a szelet egy balatoni kalóz vitorlással. Bizony ez más világ. Rekordot döntögető karbon verseny hajótól a vitorlákig, a motorokig a kiegészítőkig mindennel képviseltették magukat a gyártók és a forgalmazók Tanmedencében evezhetett az ifjabb korosztály. Bizony időben kell vízhez szokni, Ők a jövő kapitányai és a hajók vásárlói

Tibor 5

Ugyancsak szemkápráztató volt a vadászati kiállítás, professzionális fegyverek, szamuráj kardok, tőrök, és a vadász trófeák, mint az elmúlt idő szép emlékei. Fegyver használattal a légpuskáig jutottam, fegyvergyártásban pedig a csúzli készítésig. Ha nem lettek volna oly sokan kipróbáltam volna magam a lőtéren.

Tibor 6

Feltűnően sok volt a kutya és nem akármilyenek, hanem a fajtáik gyöngyszemei. Mi lehet az oka gondoltam, amíg be nem tévedtem egy versenyre, egy tenyészszemlére.

Tibor 7

A gazdik futtatták a kutyákat, a bírák vizsgálták a formákat, a testtartás, nézték a fogakat, sok más szempontot, majd bíráltak, pontoztak, és átadták a serlegeket. Nagy volt a nyertesek és helyezettek öröme, ezt megérezve a kutyák igencsak ugráltak, vidámodtak. A finom falat bizony kijár nekik.
Kellemes volt a nap látványban, érdekességben, hangulatban, jövőre ott ismét szívesen.

Tibor 1

Kép és szöveg: Szendrei Tibor

Homeless of Budapest

Egy különleges kiállítás Pivonka Krisztina fotóival, Kis Ervin Egon szövegével, amelyet 2016. február 24-ig tekinthetnek meg az érdeklődők a KávéMűhely Kávézóban (1027 Budapest, Fő utca 49.).
A kiállítás anyagával a Homeless of Budapest blogján (www.homelessofbudapest.hu) találkozhatunk, ahol Pivonka Krisztina és Kis Ervin Egon egy-egy fénykép és a hozzátartozó pár mondatos interjú segítségével mutatják be utcán élő embereket. Az egész ötlet – mint mondták – egy váratlan impulzusból született. Régóta követték a Humans of New York blogot, amin az amerikai nagyvárosban élők mesélnek szintén egy-egy kép mellett pár mondatot életükről. Közben pedig itthon régóta foglalkoztatta őket a hajléktalanság kérdése.2016.01.21.-Pivonka-Kriszta-kiállításán-05

„Mi most egy olyan változatot készítettünk, ahol a városlakók egy különleges csoportja van középpontban. Ők az igazi városlakók, mert míg mi a városban lakásokban lakunk, az ő lakásuk maga a város. Bemutatásukkal nem megváltani akarjuk vele a világot, csak közelebb hozni azokat az embereket, akik mellett nap, mint nap oda se nézve elhaladunk. Semmi más célunk nincs, mint közreadni néhány hajléktalan portréját, és történeteikkel gondolkodásra serkenteni azokat, akiknek fedél van a fejük felett.”

2016.01.21.-Aczél-Péter-Pivonka-Kriszta-kiállításán-012016.01.21.-Pivonka-Kriszta-kiáll.megnyitó-02

Az interjúkkal kísért képek – a szerzőpáros szándéka szerint – nem szolgálnak politikai érdekeket, a blog készítői nem kötődnek pártokhoz, sőt, még csak nem is vallanak azonos politikai nézetet.
Hogyan dolgoznak együtt? Az interjúkat Kis Ervin Egon készíti, a portrékat Pivonka Krisztina, akit régóta foglalkoztatta az a kérdés, hogyan történhet meg emberekkel az, hogy odáig jussanak, hogy semmijük ne legyen, egy vacok sem, ahova visszahúzódhatnak. Otthona környékén élő hajléktalanokkal régóta beszélgetett, megismerte a történeteiket, például hogy egyiküket hogyan fosztotta ki előbb a férje, majd az ügyvédje.

Pivonka_Krisztina_The_rebelPivonka_Krisztina_The_fallen_musician

Krisztina: „Egon beszélget, én pedig közben fotózom őket, mert a legőszintébb arckifejezések akkor láthatóak. Az mindig az alanytól függ, hogy éppen milyen típusú fotó működik nála, van, akinél a közelkép sokkal kifejezőbb. Kiválasztok néhány képet, majd Egon dönti el – olyan is előfordul, hogy rám bízza -, melyik illik legjobban a dialógushoz.”
Egon: „Nem a legjobb ruhánkat vesszük fel és felszerelkezünk 500 forintos bankjegyekkel, mert az első kérdésük legtöbbször az, hogy ez miért éri meg nekik. Elmegyünk olyan helyszínre, ahol jó eséllyel találunk majd több hajléktalant is együtt, és egy ideig csak figyeljük a mozgásukat. Ha egyértelműen beazonosítottuk őket, akkor odamegyünk, bemutatkozunk, és elmondjuk, hogy mi ez a blog, szeretnénk őket lefotózni és egy kicsit elbeszélgetni velük.”

Pivonka_Krisztina_Adam

Pivonka_Krisztina_Steven

Eifert János, aki megnyitotta a Homeless of Budapest c. kiállítást, Pivonka Krisztina fotói kapcsán fotótörténeti visszapillantással helyezte méltó rangra a szociográfiai érzékenységű fényképezést, amelynek gyökerei a XIX. század hatvanas éveibe, Angliába nyúlnak vissza:
„Richard Beard (1802–1888) szocio-dagerrotípiái fametszet áttételben jelennek meg Henry Maythew ’London Labour and the London Poor’ című könyvében, John Thomson (1837–1921) pedig a hetvenes években jelentkezett hasonló tárgyú fotóival, amelyet „Street Life in London” kötetében adott közre. Az Amerikai Egyesült Államokban Jacob August Riis (1849-1914) volt az úttörő a nyolcvanas évektől, és Németországban pedig a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján bontakozik ki Heinrich Zille (1858-1929) hasonló érzékenységet tükröző munkássága.
Oroszországban, a kilencvenes években jelenik meg ez a fényképezési felfogás, míg az Osztrák–Magyar Monarchia székhelyén, Bécsben is közreadnak szociális problémákat megjelenítő fényképeket.

Pivonka_Krisztina_Thomas

Az 1900-as években jelentkezik nyomtatásban a magyar szociofotó, Kiss Ferenc képeit és szignálatlan szociofotókat közölt a Vasárnapi Újság. A húszas-harmincas éveket az európai vérkeringésbe való bekapcsolódás jellemzi, a magyar szociofotók megjelennek Németországtól Spanyolországon, Hollandián és a Szovjetunión át földrészünk több országában. Magyar szerzők írtak elvi-esztétikai igényű tanulmányokat, recenziókat, kritikákat a harmincas években, Berlinben, Bécsben, Pozsonyban, Moszkvában, Kolozsváron; magyar fotókról jelentek meg írások magyar és külföldi szerzőktől Amszterdamban, Madridban, Ljubljanában és az előbb felsorolt városokban.
A XX. század húszas–harmincas éveinek nagy válsága az USA lakosságának egyharmadát szegényítette el, tett sokakat földönfutó nincstelenné. Steinbeck megrázó regénye, az „Érik a gyümölcs” az irodalom nyelvén, egy fényképészcsoport, élükön Dorothea Lang (1895–1965) pedig a fotográfia hitelességével, megdöbbentő erejével mutatta meg a déli farmerek tragédiáját. Földönfutó anya című képe ma is megrendítő erővel bír.
1928-ban, Kassák Lajos Munka című baloldali avantgárd folyóirata köré szerveződött egy fotócsoport, amelyhez többek között Bass Tibor, Bergmann Teréz, Bruck László, Gönci (Früh) Sándor, Haár Ferenc, Lengyel Lajos, Schmidt Anna és Tabák Lajos tartozott. A Kassák-kör kiállítását 1932. áprilisában a rendőrség betiltotta. Lezáratták a termet, a falakról letépték a képeket, Kassákot, Lengyel Lajost és Tabák Lajost pedig letartóztatták, a negatívokat is elkobozták. Később a betiltott tárlat fotóiból jelent meg “A mi életünkből – a Munka első fotókönyve” című kiadvány, Kassák előszavával.
Kálmán Kata (1909–1978), 1931-től az új tárgyias portréfelfogás szellemében parasztokat, munkásokat, koldusokat kezdett fotózni. A képeket Hevesy Iván tanácsára albumba rendezte, amelynek előszavát Móricz Zsigmond írta. A Cserépfalvi Könyvkiadó nem mert csak fotókból álló kötetet megjelentetni, ezért felkérték Boldizsár Ivánt, hogy írjon a fotókhoz elemzéseket. A Tiborc album végül 1937-ben jelent meg, és a magyarországi népi szociográfiai mozgalom egyik fontos mérföldkövévé vált.
Hosszú sort említhetnénk még: a magyaros stílus képviselőjeként ismert, ám döbbenetes háborús fotóival jelentkező Balogh Rudolf (1879–1944), a külföldön világhírűvé vált Munkácsi Márton (1896–1963), az akkor a Pesti Naplónak dolgozó Escher Károly (1890–1966), vagy a huszadik század végéig tevékenykedő Bojár Sándor (1914–2000) munkássága szintén ki nem hagyható.

Pivonka_Krisztina_The_prostitute_1

Említenünk kell olyan hazai fotográfusokat, csoportosulásokat, akik (amelyek) a szociográfiai érzékenységű fotóriport, dokumentarista ábrázolás műfajában jelentőset alkottak, és hatásuk jelen idejű. Az 1977-től tevékenykedő, időközben elismert alkotóvá érett Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagjai közül sokan jelentkeztek szociofotóval: Bánkuti András, Benkő Imre, Fejér Gábor, Horváth Dávid, Kiss Kuntler Árpád, Tímár Péter, Tóth György, Urbán Tamás, többek között. Az 1981-től működő Nagybaracskai Alkotótelep a szociofotós örökség folytatását jelenti. Horváth Péter, Kulcsár György, Baricz Katalin, Bahget Iszkander, Fuszenecker Ferenc, Kudelich Lajos, Markovics Ferenc, Walter Péter, Dormán László képviselik. Emberábrázolásuk, technikájuk, módszereik, feldolgozásmódjuk különböző, ám szinte mindegyikőjükre jellemző, hogy nem egyes képekben, hanem sorozatokban „beszélik el” történéseiket, írják le jellemrajzaikat. A szociográfiai érzékenységű fényképezők sorát tovább folytathatnám, de most a KávéMűhely Kávézó galériájának falain Pivonka Kriszta képeit láthatjuk. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy szociófotói a nagy elődök szellemiségét viszik tovább, megőrizve és megújítva azok értékeit.”

Pivonka_Krisztina_Joseph

Eifert János
Fotók a kiállítás-megnyitóról: Szepesi Julianna, Müller Fanny és Eifert János

 

KETTŐ. Két fotós – Két látásmód – Két szín. Kőműves Kata és Lang Nándor kiállítása a Hadik Irodalmi Kávéházban

A kettős kiállítás címe – főleg bináris körökben – igencsak jól hangzik. A két fotós, Kőműves Kata és Lang Nándor kétféle látásmóddal ugyan, de egyfelé figyelnek: a természetre. Az ember, bár a természet része, ezen a kiállításon nem ábrázolta-tik. Hegyeket, völgyeket, lovakat és fákat láthatunk a fekete-fehér fotográfiákon. A fényképek két színét azonban – a feketét és a fehéret – a szürke ezer árnyalata gazdagítja, szellemi értelemben pedig nagy kalandra számíthat az, aki a KETTŐ című kiállítást megtekinti a Hadik Irodalmi Kávéházban (Budapest XI. Bartók Béla út 36.)HADIK_20151215_Kőműves_Kata_ (5 of 9)

HADIK_20151215_Kőműves_Kata_ (6 of 9)

KŐMŰVES KATA
„Érzékenység, harmónia, kíváncsiság és vibráló szenvedély.
Talán e négy tulajdonság az, ami Kőműves Katában egyesül az ötödik „őselemmel”: a tökéletességre való elszánt törekvéssel. Ez az az elegy, ami teljessé teszi a munkája gyümölcsét, bármibe fogjon is. És ezek azok a tulajdonságok, amelyek egy nőben felnyitják azt a szemet, amelyen keresztül nemcsak látni, de láttatni is tudják a világot. Észrevetetni velünk, hétköznapi emberekkel a természet, az ember, a mesterséges világ apróbb vagy épp egészen hatalmas szépségeit.
A digitális fotósgeneráció szülötte ő: akkor kezdett komolyan foglalkozni a fényképezéssel, amikor már nem kellett filmekkel, előhívó tankokkal, nagyítókkal és papírokkal bíbelődni. Rengeteg dolgot kell még megmutatnia. S mivel – túl azon, hogy végtelenül szorgalmas – szerencsére széles e Kozmoszban minden érdekli, amiben benne rejlik a szépség, a harmónia, az érzéki szenvedély egy szikrája, az ő szemén, lelkén és optikáján keresztül mi is láthatjuk, milyen gyönyörű is a világ, amiben élünk.” (Horváth Árpád)

HADIK_20151215_Kőműves_Kata_ (7 of 9)HADIK_20151215_Kőműves_Kata_ (9 of 9)

LANG NÁNDOR

„1973. szeptember 5-én születtem Zomborban, az akkori Jugoszláviában.
Gyermekkoromban szüleimmel sok időt töltöttem a Dunaparti nyaralónkban, a természet és víz közelében, talán ennek köszönhetően töltöm ma is szabadidőm nagy részét a szabadban, családommal.

Anyai ágról nagyszüleim hivatásos fotográfusok voltak. Sajnos korán távoztak, de a nagyapám stúdiójában töltött pillanatokat a mai napig magam előtt látom, ahogy a fényeket türelmesen tökéletesre állítja, nagyanyám, aki pislogó lámpafényben ceruzával portrékat retusál. A sötétkamrában csíptetővel madzagra akasztott millió fekete-fehér kép, a vegyszerek illata, és magas polcokon bevetésre várakozó hatalmas papírtekercsek, titokzatos porosodó képek, amelyekért gazdájuk sosem jött el.

HADIK_20151215_Lang_Nándor_ (8 of 9)

Első fényképezőgépemet gyógyszerész nagyapámtól kaptam, aki világjáró volt, hat nyelven beszélt és mindig volt számomra egy izgalmas története, amit még nem hallottam. Befűzött a gépbe egy tekercs fekete-fehér filmet és így indult utam, immár 35 éve. Legelső fotóm Róla készült.

Otthoni tanulmányaim után 1999-ben Budapestre költöztem, ahol új távlatok nyíltak, olyan fotográfusoktól tanulhattam, mint Eifert János, Forrásy Csaba, Radisics Milán, Vajda János, Vizúr János. Nekik ezúton is köszönöm a sok támogatást, türelmet és barátságot.
Tagja lettem a Magyar Természetfotósok Szövetségének és a Fényecset fotóklubnak.

Kedvenc témáim a természetfotózás, a város hangulatának megörökítése és az emberábrázolás. Amikor a téma engedi, igyekszem túllépni a dokumentarista ábrázolásmódon, esztétikus és művészi oldaláról bemutatni a pillanatot, érzelmeket és gondolatokat ébreszteni.

HADIK_20151215_Lang_Nándor_ (3 of 9)

HADIK_20151215_Lang_Nándor_ (5 of 9)

Négy éve saját műtermem lett, ahol már akkor is fényképezhetek, ha nincs elegendő időm kimenni a természetbe. Előszeretettel töltök időt a témához leginkább illő papír megválasztásával és képek nyomtatásával.” (Lang Nándor)

HADIK_20151215_Lang_Nándor_ (6 of 9)

 

Nézz körül! Haris László fotókiállítása az Artphoto Galériában

Haris-László_Állatkerti-önarcképHaris-László_Mátyástéri-önarckép-1

Haris László a fotó- és fényművészet határterületein dolgozik évtizedek óta. Számos emblematikus fotográfiát és plakátot készített kulturális és politikai területen egyaránt. Balogh Rudolf- és Demeter-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia Film és Fotóművészeti tagozatának tagja. Kiállítását Budapesten, az Artphoto Galéria mutatja be, amelyet Kincses Károly fotómuzeológus nyitott meg, és 2016. január 9-ig tekinthető meg.

Haris-László_KovácsmodHaris-László_Homoródalmási-önarckép-Dénes-Ibolyával

Haris-László_Teleki-tér-3

Borbély László, az Artphoto Galéria kurátora elmondja: „Haris László most bemutatásra kerülő kiállítása alkotói korszakának 2008-tól induló szakaszában született képeit mutatja be. Ebben az időszakban a digitális fotográfia sajátos lehetőségeivel kezdett el foglalkozni, kutatva az új technikák felhasználási módozatait a művészi fotográfiában. Az alkotói folyamatban az új technika helyét és technológiai jelentőségét különleges panoráma képek létrehozásában találta meg. A különböző helyszíneket és történéseket megörökítő képek a digitális megoldásoknak köszönhetően „ragadnak össze” egyetlen, az időben és térben vándorló panoráma képpé, mely a rögzítés módjának köszönhetően több idősíkot is feldolgoz. A képek létrehozása közben a fényképezőgép egy állványfejen forog és általában 24 felvételből áll össze a végleges panoráma kép. Az expozíciók idő- és térbeli „elmozdulásai” egy képbe sűrítve jelennek meg számunkra egy egészen különleges, független valóságot létrehozva.”

2015.11.30.-Haris-László-kiállításának-megnyitóján2015.11.30.-Artphoto-Galéria-Haris-László-kiállításmegnyitó

Haris László pályáját évtizedek óta kísérem figyelemmel, és látom a folytonosságot és az egymásra építkezést a különböző alkotói korszakai között. 2003-ban a Magyar Fotográfiai Múzeumban kiállítótermében annak a képző-, fotó-, és filmművészet határán álló, ezeket nem ritkán átlépő művésznek a retrospektív kiállításával találkozhattam, akinek pályája már a kezdetektől nem a hagyományos fotóművészeti utat követi. A jórészt nagyméretű, fekete-fehér fotográfiák, brómezüst vintage kópiák, RC és Cibachrome nagyítások, tintasugaras nyomatok, mellettük könyvek, katalógus és folyóirat címlapok, -illusztrációk, valamint videóról filmes és televíziós munkái arról győztek meg, hogy Haris László alkotói tevékenysége, művei fontos részévé váltak a magyar fotográfia történetének. Miért is? „Csendes” képein – amelyeken nem látványos és harsány események, blikkfangos mutatványok jelennek meg harsogó rikácsolással, ordítozó és sulykoló erővel – a gondolat erejével szólít meg bennünket. Bár az érzelmek egyáltalán nem hiányoznak képeiből, szellemiségében egyáltalán nem áll távol a hit és művészet határmezsgyéjén egyensúlyozó, a Bauhauson és az orosz avantgárdon nevelkedett, racionális, materialista világpolgár Kepes György felfogásától. Ez magyarázza, hogy bekapcsolódva a magyar avantgárd művészeti életbe, a „szubjektív fotográfia” útján eljut a konceptuális fotómunkák létrehozásáig, akciók, performanszok szervezéséig. A hetvenes évek elején ott volt a Szürenonon és a művészetpolitikai viharokat is elindított Balatonboglári Kápolnatárlatok kiállítói között. „Haris ahhoz a generációhoz tartozik – írta róla Szemadám György még az aczéli időkben – akik gyermekként érezték az ötvenes évek atmoszféráját, végigélték 1956-ot, tanúi lehettek a hatvanas években megjelenő beat-nemzedék békés forradalmának, a hatvannyolcas párizsi diákfelkelésnek, a fiatalság születő ellenkultúrájának, majd felnőttként a hetvenes évek felé a társadalmi, gazdasági és kulturális megtorpanásnak, a korábbi illúziók és perspektívák szétfoszlásának.”

2015.11.30.-Haris-László-aláír2015.11.30.-Artphoto-Galéria-Haris-László-képei-előtt

 

Nem kétséges, hogy munkáiban mindig is „leképeződik” a kor. Visszapillantva: 1973-as kiállításai – Lépcsőház, Szembesítés, Tér és lehetőség – bizonyára viták tárgyát képezik, az 1989-es Mégis mozog a nép… a társadalmi változások érzékeltetésére koncentrál. 1996-ban a JEL és ÁRNYÉK új hangot üt meg, amelyet 1997-ben az Új kaland, 2002-ben a Kepes György emlékére követ.

2008-tól munkái jelentős része a digitális fényképezés speciális lehetőségeivel foglalkozik, több idősíkot rögzítő panoráma képeket készít. Ahogyan Haris László fogalmaz: „Az új képek egy része Erdélyben készült, ezek összetartozásunk, sorsunk azonosságának jelképei.” Ezekből láthatunk egy erős válogatást az Artphoto Galériában.

Eifert János

Képek: Haris László kiállított művei, valamint Eifert János felvételei, amelyek a kiállítás megnyitóján készültek

EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI ELÉ….

A fotó, az utóbbi időben teret hódított magában a művészeti megfogalmazások szinte minden ágában. Mikor, közel kerültem hozzá, tizenévesen, az elismertsége még nem szerepelt a fajsúlyos kifejezési eszközök között előkelő listán, de érződött, hogy mozdult a világ afelé, hogy a műfajnak legyen helye a művészet ezen kategóriájában.

Elmulás

HarmonikásSJavitás a hídon

Alig huszonévesen ragadott el a hév. Bekerültem egy olyan klubba, ahol hazai viszonylatban a legmagasabb szinten űzték a műfajt. „Kisfiúként” behúzva minden önbizalommal teli „agyaramat”, lestem a nagyok minden szavát. Zsigri Oszkár, Gebhardt György és Kriss Géza voltal, akik meghatározták az Óbudai Fotóklub irányvonalát. Kiváló fotósok voltak, s sorra nyerték a hazai pályázatok díjait.

KofaFaszénégető

Ladik ősszelVolt egy fiatalember, aki azért különleges figyelmet szentelt, minden belépő fiatalnak, így nekem is. Eisenmann Józsi, kiváló fotósként figyelt arra is, hogy a kezdők, vagyis, mi kapjunk legalább tőle dicséretet, bíztatást. Olyan művészek kezdték bontogatni figyelő szeme alatt pályájukat, mint Baricz Kati, Sehr Miklós, Tóth Gyuri és sokan mások.

SzalaggyakorlatJózsi, Kriss Géza után, hosszú évekre átvette az Óbudai Klub irányítását. s ha az ebbe a körbe való visszakerülésem valakinek köszönhető, akkor az Ő! Szinte el sem hiszem, de a napokban nyolcvanéves születésnapját ünnepli. Ebből az alakalomból készült egy kiállítás, amely lehetne akár életmű bemutatás is, de mégsem az, mert Józsi a mai napig fényképez, alkot.

Sáros útMás, ilyenkor talán megpihen, lerakja a kamerát, mert elért mindent, amit egy „amatőr” megteremthet. Az alkotás azonban hajtja. Hajtja szerencsére a mi örömünkre. Meg tud mutatni a világból még sok minden olyan dolgot, ami a hétköznapi nézelődésünkben elsikkad, de az Ő objektívjén keresztül a lekülönböző kiállításokon falra kerül, s közvetít valamit a művészetből, amit fotónak nevezünk.

Magukra maradtakNovember 5-én délután megnyílik egy kiállítás 17 órakor az Óbudai Társaskörben, ami aztán megtekinthető a ház nyitvatartási idejében még napokon, heteken keresztül. Történelem, valóság a mából, szerintem minden, amit Eisenmann József objektívén keresztül érdekesnek találhatunk világunkból. Csak ajánlani tudom mindeninek, aki arra jár. Ezt úgy is hívják, hogy ÉLETMŰ!!!!
Kép: Eisenmann József
Szöveg: Koncz Dezső