SZERELME A TÁNC

Még soha nem fordult velem elő, hogy fotóspróbára úgy mentem a Bethlen Téri Színházba, hogy igazából nem „élesítettem” a fényképezőgépemet. A képek készítését ráhagytam egy nálamnál sokkal szakavatottabb művészre, Huisz István barátomra.

_MG_7272_MG_7298

Érdekelt a Metamorfózis, mint előadás, de sokkal jobban izgatott annak előadója, Horváth Adrienn. Igyekszem bemutatni a Nagylátószög olvasóinak időről-időre érdekes embereket, s Adrienn az előzetes képek, videó alapján feltétlenül közéjük tartozott.

_MG_7314_MG_7320

_MG_7370A darab egy az őrület határán lévő ember személyiségváltozásait kutatja. A harminc percesre tervezett szóló olyan horror és thriller filmekből táplálkozik, mint Stanley Kubrick Ragyogás vagy Lars von Trier Antikrisztus című filmje. A szóló egy különös térben játszódik, ahol rövid epizódok láncolata húz erős kontrasztot a megjelenített karakterkülönböző realitásai közé. A darab célja nem a teljes megértés, hanem az egymást átfedő realitások metszetén keresztül az átalakulások tettenérése.

_MG_7420_MG_7434

Végtelenül precízen kimunkált mozdulatok, kiváló színészi játék az, amit láthattam. Pár perccel a fotós próba után, egy nappal a bemutató előtt sikerült beszélgetni a művésszel.

– Mikor volt az a pillanat az életedben, amikor először érintett meg a tánc?

– Már négyéves korom óta elválaszthatatlan kapcsolat lett köztem és a tánc között. Szerettem versenyekre járni és mivel mozgásigényem többszöröse volt az átlagos gyermekeknek, szüleim jobbnak látták, ha e felé orientálnak.

 

_MG_7447_MG_7437

– A mostani bemutatóban az a különleges, hogy egyedül vagy színpadon. Mennyire tudsz improvizálni?

– A tempók a dinamikák tőlem függnek. Kötött az anyag, Halász Gábor koreográfus munkája.

– Harminc perc intenzív előadáshoz, kondíció kell. Hogyan készülsz erre?

– Minden darab külön felkészülést igényel. Ahogy közeledik az előadás, úgy egyre többször csináljuk meg elejétől a végéig a táncot. Azt is meg kell tanulni, hogy a saját energiát miként osszuk be, hogy az első perctől az utolsóig a maximumot tudjuk nyújtani.

_MG_7480_MG_7488-2

_MG_7495– Szerencsére sokat járok hasonló előadásra. Milyen ma Magyarországon táncművésznek lenni?

– Én nem tudnám elképzelni, hogy bármi mást csináljak. Szerintem ez a legjobb szakma a világon. Ha az ember nem szerelmes ebbe, akkor máshol van a helye.

– Vannak olyan előadók, akik meglett koruk ellenére még színpadon tudnak lenni. Azért, azon el kell gondolkodni Neked is, hogy egyszer a játékot abba kell hagyni.

– A tanítás érdekel. Ez, egy új dolog, de kötődik a tánchoz és nekem ez a legfontosabb.

_MG_7581Adrienn a Közép Európa Táncszínház tagja. A K-Arcok című sorozat ebben az évadban indult útjára, ahol az együttes összes táncosára készül egy-egy szóló előadás. A negyedik ilyen darab jutott Horváth Adriennek, s szerencsés az, aki eljut a 29-i bemutatóra.

Riport: Koncz Dezső

Fotó: Huisz István

A K-Arcok

A K-Arcok című szólósorozat célja a KET táncművészeinek személyiségéhez illő, egyéni koreográfiák létrehozása meghívott koreográfusok segítségével. Mint ahogy azt a cím is sejteti, a szóló műfajának köszönhetően minden egyes alkotás egy-egy portré a társulat adott táncművészéről.

Előadó: Ivanov Gábor
Koreográfus: Hód Adrienn
A Közép-Európa Táncszínház előadása

A művészet rés arra, hogy illegális dolgokat megmutassunk, megtárgyaljunk, hogy szembenézzünk vele. Képes elemelni a valóságtól. Így a művészet neve alatt legálissá válik a tabu. Hogyan működik a kontextus-teremtés? Hogyan működik az emberi agy? Hogyan használjuk ezt a lehetőséget? A művészet oltárán szabad, amit az életben nem minden esetben tehetünk meg. Ezért a művészet alibijében ott a szabadság. Az ilyen relatív keretek, az azt is jelenti, hogy az ember nem találja a határait. A színpadon akár ki is nyírhatjuk magunkat, végignézik. Minden kontextus kérdése, az agy a kontextus alapján emel ki lényeges elemeket a valóságból.

„Több síkon kezdtünk el dolgozni Gáborral. Érdekel az ő saját személyes múltbéli története és a jelenben lévő érzetei, a tánchoz való viszonya. A férfi nemhez kapcsolódó elvárások, sztereotip jellemzők, a férfi szerep, jelleg különböző élethelyzetekben és táncstílusokban való megjelenése foglalkoztat. Illetve a témával kapcsolatos, verbálisan értelmezhető tartalmak, filmrészlet, mese, vers, dal használata.” (Hód Adrienn)

Hód Adrienn fő profilja a kísérleti mozgás, a kortárstánc. A Budapest Tánciskola elvégzése után ösztöndíjasként dolgozott többek között a Tanzfabrik, a Headlands Centre for the Arts vagy a danceUSA/Philadelphia szervezeteknél. 2007 óta a HODWORKS vezetője, 2012-ben és 2014-ben is elnyerte a Lábán-díjat Basse danse illetve Pirkad című előadásaival. Az Aerowaves nemzetközi hálózat három alkalommal is az év 20 legkiemelkedőbb kortárs táncelőadása közé választotta alkotásait (Basse danse, Pirkad, A halandóság feltételei).

_MG_2221_MG_2239

_MG_2294_MG_2335

A K-Arcok sorozat harmadik bemutatója

Előadó: Hargitai Mariann
Szöveg: Halasi Zoltán
Hangkulissza: Debreczeni Márton
Tér: Körmendy Pál
Koreográfus: Réti Anna

A Közép-Európa Táncszínház előadása

A sorozat harmadik bemutatóját Réti Anna készítette Hargitai Mariann részére.
A lépcső az élet színtere. Váratlan és nagyon is várt fordulókkal ajándékozza meg az embert. A mozgó ember bizonytalan, a lépcső biztos. Az ember gondolatai, vágyai is ilyen lépcsőjárók. A szárnyaktól rég megváltak. Hol a padlástérbe kaptatnak, hol le az alagsorba. Sok ilyen társtalan vágy hagyja el a lakást, hogy odakint hirtelen önnön ellentétébe forduljon, vágytalan társsá váljék. Aki senkinek se kell, akinek senki se kell. Merészséghiány? Képességhiány? Mindenki annak látszik, ami nem. Van, aki küzd ellene, és abba bukik bele. Van, aki nem, és mások buknak bele. A lépcső, úgy tűnik, út, de nem kiút.
Réti Anna rotterdami tanulmányai után Hollandiában Itzik Galilivel, Conny Janssennel, és Jens Van Daele-vel dolgozott. Magyarországra visszatérve, szabadúszóként többek között Szabó Réka, Hudi László, Bodó Viktor, és Goda Gábor előadásaiban szerepel. 2012-ben Nagy József, Karine Ponties, és Paulo Riberio projektjeiben vesz részt. 2005 óta készít saját koreográfiákat, melyek több itthoni és nemzetközi díjban és elismerésben is részesültek.

K-Arcok sorozat második szakmai bemutatója után, február 17-én Lőrinc Katalin, a K-Arcok sorozat harmadik szakmai bemutatója után pedig Fuchs Lívia tánckritikusok, táncszakírók beszélgetnek a koreográfussal és az előadóval._MG_1905_MG_1995

_MG_2039_MG_2009(1)

_MG_2156

info@bethlenszinhaz.hu
www.facebook.hu/bethlenszinhaz
www.bethlenszinhaz.hu

Fotó : Huisz István