…és azon túl. Tánc, film fotó.

Pódiumbeszélgetés és vetítés a Műcsarnokban

Műcsarnok, 2016. május 19: a „Képek és pixelek; – Fotóművészet és azon túl…” címet viselő óriási fotószalon kísérő programja voltunk: négy beszélgetőtárs, azzal a közös céllal, hogy a tánc álló- és mozgó képekben való megörökítéséről mondjunk és mutassunk.

Mind más platformról közelítettünk a témához: Lőrinc Katalin: a teoretikusan is szemlélődő táncos, Eifert János: a táncosként is szemlélődő fotóművész, Szűcs Réka: a táncosok közt kísérletező filmes, (az Értékmegőrző Kortárs Művészeti Stúdió és Filmarchívum művészeti vezetője) és Lanszki Anita: a táncosokat is oktató esztéta és médiapedagógus szakember.

2016.05.18.-Műcsarnok-pódiumbeszélgetés_Lőrinc-Kati_Vidra-Gergő-felvétele2016.05.18.-Műcsarnok-pódiumbeszélgetés_Lőrinc-Kati-Eifert-János-Lanszki-Anita-Szűcs-Réka

2016.05.18.-Műcsarnok-pódiumbeszélgetés_Szűcs-Réka_Palotai-Misi-felvétele2016.05.18.-Műcsarnok-pódiumbeszélgetés_Közönség-02_Palotai-Misi-felvétele

2016.05.18.-Műcsarnok-pódiumbeszélgetés_Eifert-János-Lanszki-Anita_Palotai-Misi-felvételeMa népszerű és hálás téma a test, (az ezzel kapcsolatos tabuk ideje lejárt), de megjelenítésének kontextusa – e kiállításon is – első sorban társadalmi: célja a lehető legközvetlenebbül „érthető” kommunikáció, primer közlés, melynek az arc+kéz kommunikáció, vagy a test tárgyi környezetével való szociális viszony a legkézenfekvőbb tárgya.

Ugyanakkor a testmozdulat (egy lábnyújtás, egy derékhajlás) önmagában való tartalmának tetten érése már sokkal érzékenyebb feladat, mert eredménye olykor nehezen verbalizálható, „direkt” érzékileg hat a nézőre, s mint ilyen, elgondolkodásra serkent, mert nem kínál készre fogalmazott „üzenetet”.

2016.05.18.-Műcsarnok,-pódiumbeszélgetés_Közönség-04_Palotai-Misi-felvétele2016.05.18.-Műcsarnok-pódiumbeszélgetés_Eifert-János-előadi_Palotai-Misi-felvétele

2016.05.18.-Műcsarnok,-pódiumbeszélgetés_Közönség-03_Palotai-Misi-felvételeA szociológiai, pszichológiai, antropológiai és esztétikai nézőpontok közül hadd emeljem ki – lévén a résztvevők között egyedüli aktív táncos –, mit jelent táncos és nézője viszonylatában a mozgó testről kapott kép(sor). Saját élményem, milyen erős önreflexiós lehetőséget kínál egy-egy felvétel megtekintése, amely olyan nézőpontból láttat, melyet én tükörből sosem követhetek, valamint az, hogy milyen viszonyban áll a magamról látott mozgáskép azzal az érzettel, gondolattal, amellyel megéltem annak előadását. A néző pedig egy fotón, vagy mozgóképsoron olyan testrészleteket, mozdulat-utakat, pillanatokat láthat, melyet az élő előadáson egy helyben ülve legfeljebb csak egy bizonyos látószögből kaphat meg, de inkább egyáltalán nem.

2014-Fenyves-Márk-7-Fő-bűnben2014-Spala-Korinna-és-Góbi-Rita_Eifert-János-felvétele

2009-Tánc-Test-TanulmányPéldaként, mivel én nem hoztam digitális prezentációt, csak magamat, első illusztrációnk egy interaktív játékra buzdítottam: akinél a jelenlevők között bármilyen képrögzítésre alkalmas eszköz van, az most vegye azt elő, és mindenki a maga helyén (tehát, ebben a változatos elhelyezkedésben, ahol épp ülnek) rögzítse azt a mozdulatot, amit középre kiállva most végezni fogok.

Érdekes lenne összehasonlítani, hogy már önmagában a különböző elhelyezkedés hogyan fog egészen eltérő képeket nyújtani ugyanarról a mozdulatsorról, – és akkor még nem is beszéltünk mindarról, amit Önök ezután otthon végezhetnek a felvételen: az utómunkálatokról, melyeket kivágás (keretezés), montírozás, fénykontraszt-módosítás, és számos egyéb módon elvégezhetnek.

Beszélgető társaim pedig kész képekkel és filmekkel, analóg és digitális képsorokkal illusztrálták azt is, hogy az általam említett művész-befogadói viszony hányféle terepen jelenik meg, attól függően, hogy kinek és miért készülnek ezek a felvételek, és mi a céljuk.

2000-Aktok-kőfalnál-3

2015-PYO-Sangman_Eifert-János-felvétele(1)2016-Körtánc_Eifert-János-felvétele

Lehet cél a puszta megörökítés, dokumentáció, ahol a tánc(előadás)é a főszerep, s óriási áttörést jelentett a 20. század során, hogy jelentős táncszínházi eseményekről minőségi képek, filmek, majd, a ’70-es évektől videók készülhettek. Eifert János egy diaporáma-sorba sűrítve mutatott fel képeket minderről, mesélve közben a képek elkészülésének körülményeiről, esetleges technikai tudnivalókról, az olyan fotós szemszögéből, aki minden pillanatban a táncművész, a táncmű kép általi hatására, emocionális hatóerejére fókuszál. S bár Eifert közismerten könnyedén és szívesen „játszik” a digitális lehetőségekkel, ezúttal kizárólag analóg felvételeket mutatott, melyek esetében különös szerepet kap a „jókor, jó helyen” exponálás, valamint a különböző utómunkák, a manuális „kezelés”, és első sorban a fotóművész mozgás-érzékeny nézőpontja.

A következő állomás az, amikor a mozgásalkotó ember és a mozgóképet felvevő-alkotó ember közösen, egyidejűen alkot meg valamit, ami már nem egyenlő az élő előadással. Itt már a kamerának mozog a táncos és nem a nézőtérnek, (valahol félúton, de már ezen a mezsgyén találhatók Carlos Saura filmrendező mozgóképei, aki első sorban Antonio Gades táncszínházi alkotásait filmesítette meg, az imént, Eifertnél már említett, a táncmű hatására fókuszáló módon.)

Majd pedig olyan is van, amikor a kamera mögött álló „agytröszt” teljességgel átveszi az indikációs szerepet. Ez tehát olyan, mintha Önök az előbb elkezdtek volna engem instruálni, hogy most ezt a mozdulatot a székre állva, vagy földön fekve, netán szakaszonként megállítva, – és így tovább….

1996-Lőrinc-Kati-Katával_Eifert-János-felvétele-Katával1968 Marcel-Marceau

Szűcs Réka olyan példát hozott erre, amely saját kutatását szemlélteti: egy szabadtéri tánckettőst felvettek először pusztán dokumentálás céljából, tehát, hogy képi rögzítést nyerjen a táncos anyag, majd – szintén analóg eszközökkel: 8mm-es filmre – olyan „rendezői” anyag készült, mely már a kamera mögött kialakult szemléleti fókuszt tükrözi, egy-egy testrészlet, egy-egy érdekes szemszög, majd – képkocka-kihagyások útján – különleges ritmikai hatás eszközével.

De ma a tánckép rögzítés immár akár speciális felszerelés, film vagy videó kamera nélkül is megoldható: bármelyikünk felvehet a telefonjával bármilyen képsort, amely a világhálón, a közösségi oldalakon milliókat is elérhet. A mozgó testről készített képek közönsége tehát ezzel indirekt módon kiszélesedik: digitális ismeretségi körök függvényében olyanokhoz jutnak el a mozgó test képei, akik élő táncelőadásra, színházakba esetleg soha nem jutnának el. Lanszki Anita is érintett előadásában a közmédia felületein észlelhető olyan jelenségeket, mint a sztereotíp önmegjelenítés, vagy a mémek (melyek lényege a folyamatos, „élénk” mozgás). Különösen izgalmas és felelősségteljes a közösségi oldalakon a „tálalás”, hívjuk utómunkálatnak akár: milyen szövegkísérettel, milyen körben „osztunk meg” egy-egy bravúros piruett-sorozatot, vagy egy szép lábú balerina fotóját…

Lanszki Anita azonban nem csupán a közösségi mozgásmegjelenítésről mutatott nekünk példákat, hanem olyan művészeti produktumokba is betekinthettünk, melyek a virtualitás szinte végtelen lehetőségeivel kísérleteznek. Olyan szemléltető anyagot láthattunk, mely esetében a táncszínpadra a készítők digitális eszközökkel „szerkesztették rá” a díszleteket vagy jelmezeket, netán a test hőimpulzusai által gerjesztett vizuális jelek útján jelenik meg maga a mozdulatsor anélkül, hogy élő embert látnánk a felvételen.

1971-Tánc-Photo EifertA beszélgetésre eljött vendégek már közben-közben is kérdeztek, (még olyan kérdés is felmerült, hogy „mi a tánc?”, vagy: „mi volt előbb: zene, vagy tánc”,) – tehát a társalgás még soká tarthatott volna, de az idő múlása gondoskodott arról, hogy az ne váljék parttalanná. Így aztán a kíváncsiság, a további kérdések, s az elhangzottak továbbgondolása az, amit magunkkal vihettünk erről az estéről.

Köszönet a Műcsarnok vezetőségének, s a program ötletgazdájának, Bán Ildikó projektmenedzsernek.

(Megjegyzés: a helyszíni lejátszási lehetőségek, a digitális anyagok gyors betöltése még nem volt zökkenőmentes, de úgy gondolom, ez is egy tanulási folyamat, – és a beszélgetés sikerét mérlegelve megállapítható, hogy annak titka végső soron az ember…)

Dr. Lőrinc Katalin táncművész

Eifert János és Palotai Misi felvételei

Steve McCurry – Legendás Fotók

Február 25-től lesz a nagyközönség számára is megtekinthető a budapesti Műcsarnokban a világszerte ismert fotográfus, Steve McCurry kiállítása.

2016.02.24.-Műcsarnok2016.02.24.-Bán-András,-Tímár-Péter,-Eifert-János

2016.02.24.-Eifert-tárlatvezetése-01_Erhardt-László-felvétele2016.02.24.-Nógrádi-György-megnyitja-Steve-McCurry-kiállítását

McCurry fotóiból Európa szinte minden nagyvárosában nyílt már kiállítás, mindenhol rendkívül magas látogatószámot elérve.
Most először Budapesten is lehetőség nyílik a híres fotográfus mintegy 60 legendás, Ázsiában készült fotójának megtekintésére.

 

2016.02.24.-Steve-McCurry_Olasz-Ági-felvétele2016.02.24.-Steve-McCurry-a-fordítást-hallgatja

2016.02.24.-Steve-McCurry-és-Nógrádi-György2016.02.24.-Steve-McCurry-kiállításán-01

Az esemény február 24-i megnyitóján maga a művész is részt vett, a megnyitó időpontját is az ő érkezéséhez igazították. A kiállítást Nógrádi György egyetemi tanár nyitotta meg.
A kiállítás két kurátora Bán András és Tulipán Zsuzsa.
A megnyitót követően Eifert János fotóművész tárlatvezetést tartott tanítványai számára, hangsúlyozva, hogy McCurry látványos, mégis visszafogott képein konfliktusok sújtotta területek lakói, valamint eltűnőben lévő kultúrák és hagyományok kelnek életre. A Műcsarnokban megtekinthető félszáz kép hatalmas kópiái valósággal kitöltik a falakat, különös atmoszférát kölcsönözve a tárlatnak otthont nyújtó Kamarateremnek. A kiállítás kurátora, Bán András szavaival élve az újságok lapjaihoz hasonlatos „betördelt” falakat láthatnak majd a látogatók. A válogatás alapját egy magángyűjtemény képezte, és időrendi sorrend helyett földrajzi felosztást láthatunk: külön falakon szerepelnek a többek között Afganisztánban, Tibetben, Indiában és Pakisztánban készült fényképek.

2016.02.24.-Tárlatvezetésem-Steven-McCurry-kiállításánSteve-McCurry_Falak-között

Steve-McCurry_Afgán-lányA kiállításon megtekinthető McCurry leghíresebb képe, az Afgán lány is, amelynek világhírnevét köszönheti. Mint ismeretes, McCurry egy menekülttáborban készítette el egy bizonyos Sarbat Gula portréját, aki 1984-ben egy szovjet támadás során elvesztette a szüleit. A megdöbbentő erejű kép azóta az elnyomottak és a menekültek jelképévé vált. McCurry éveken át kutatott a lány után, de csak 17 évvel később talált rá és fényképezte le újra. Az ünnepélyes megnyitón tartott beszédében Nógrádi György felhívta a figyelmet az eredeti és az új portré közötti hihetetlen különbségre: a 2002-es felvételen a mindössze 29 éves Gula megöregedett és megtört, csak az élénk tekintet maradt változatlan. Ezekből a képekből többet lehet megtudni, mint a tudósításokból – méltatta a művészt Nógrádi, majd a XX. század egyik legnagyobb fotóművészének nevezte McCurryt. Természetesen maga a művész is megjelent, és egy magyar család is tiszteletét tette, akikkel még az 1980-as évek végén készített egy sorozatot budapesti tartózkodása során. (szeretlekmagyarorszag.hu)

Steve-McCurry_Shaolin-Monastery-in-Henan-China-01Steve-McCurry_Red-Boy_India-1996

Steven McCurry Philadelphia egyik külvárosában született. A Pennsylvaniai Állami Egyetem film szakán tanult, majd egy helyi újság munkatársa lett. Többéves szabadúszó tevékenység után egy hátizsáknyi ruhával és filmtekerccsel keresztül-kasul utazta Indiát, miközben fényképezőgépével fedezte fel az országot. Több hónapos utazás után lépte át a pakisztáni határt, ahol egy afgán menekültekből álló csoporttal találkozott. Akkor csempészték át Afganisztánba, amikor a szovjet megszállók épp lezárták az országot a nyugati újságírók előtt. Heteket töltött a mudzsahedinek közé beépülve – a világ McCurrynek köszönheti az afgán konfliktusról készült első képeket, a háború emberi oldalát bemutató felvételei bejárták a világsajtót. Azóta számtalan országban készített lenyűgöző felvételeket; elsősorban a konfliktus sújtotta területek, eltűnőben lévő kultúrák, ősi hagyományok, valamint a kortárs kultúra érdekli. Az ember minden képén elsőrendű fontosságú – az afgán lányról készült, méltán híres képe is ennek köszönheti elemi erejét.
McCurryt a fotóművészet legrangosabb díjaival tüntették ki: Robert Capa-aranyérmet, Nemzetközi Sajtófotó Díjat kapott, a World Press Photo versenyen pedig egyedülálló módon négy fődíjat is nyert. A francia kultuszminiszter a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatát adományozta számára, nemrég pedig a londoni Royal Photographic Society ítélte neki a Centenáriumi Életműdíjat.

Steve-McCurry_Tibeti-lánySteve-McCurry_The-Secret-Reveler

Steve-McCurry_SzertartásForrás: FotoKlikk
A megnyitó képei Eifert János és Kőműves Kata felvételei