A RING „TÜNDÉRE”.

Megszokhatták rendszeres olvasóink, hogy időről-időre bemutatunk egy embert a Nagylátószög Újság lehetőségeit kihasználva. Amikor Szűcs Veronikát megismertem, rögtön tudtam, hogy valamilyen sportot űző hölgyről van szó, mert ez alkatából, habitusából, mozgásából azonnal érzékelhető volt.

ZSU 2Arra gondolni sem mertem, hogy egy ökölvívó bajnokkal találkoztam, aki ma már elismert nemzetközi bíróként lép a ringbe. Azonnal lecsaptam a lehetőségre, hogy bemutathassam és minél többet meg tudjak arról a sportról, ami igazán ősinek nevezhető a sportágak közül.
– Az ökölvívás nem kisasszony sport. Gyerekként is kiderült már, hogy egy vadóc amazon vagy?
– Harcias gyerek voltam, nem az a visszahúzódó tündérke típus. Inkább fiú barátaim voltak a játszótéren is és mellettük nem lehetett nagyon babázni. Tele voltam energiával, és már iskolásként is jó volt edzésre járni, mert ott kiadhattam magamból mindent.

ZSU 7ZSU 1

ZSU 3– Mikor láttál először ökölvívást?
– Nagyon sport központú voltam mindig is. A labdarúgás volt az, amit először megszerettem, de kiemelt figyelemmel kísértem az össze olimpiai sportágat. Fokozatosan átterelődött a érdeklődésem a küzdő sportok irányába. Nem csak a sportközvetítések kötöttek le, hanem a Bud Spencer féle pofozós akciók is nagyon tetszettek, no meg az összes karatés film. Általános iskolás voltam még, amikor először mentem le kickbox edzésre, de mivel ez együtt volt az ökölvívókkal, elkezdtem arra is figyelni. Ami nagyon megfogott, az a társaság, a hangulat. A szüleim látva a mozgásigényemet, mindenképpen forszírozták, hogy valamilyen sportággal foglalkozzak. A tenisz lett volna az indulás, de az már nem is tudom milyen oknál fogva, elmaradt, jöhettek a „kedvencek”.

ZSU 5ZSU 4

– Versenyezni mikor kezdtél?
– 1996-ban rendezték az első női bajnokságot ökölvívásban. Nagyon szép emlék, hogy 54-kg-ban rögtön bajnok lettem, ezzel azt hiszem, megteremtettem sportágban a helyemet.
– Elég hamar elvégezted a bírói tanfolyamot. Mi volt akkor a célod ezzel?
– Sportolóként, tizenéves fejjel eszembe sem jutott, hogy bíró legyek. A vezetők kapacitáltak és végül is úgy gondoltam, hogy bajom nem lehet belőle. Akkor nem sejtettem, hogy ennyire előre fogok jutni a ranglétrán és életem meghatározó részévé válik bírónak lenni.

ZSU 6ZSU 8

– Mit jelent a ranglétra?
– Már versenyzőként leraktam a bírói vizsgát, de igazából csak kisebb pofon partikon vezethettem.
– Mi az a pofon parti?
– Regionális verseny (pofonparti) csak egy adott régió versenyzői vehetnek részt. Először harmadosztályú bíró voltam, aztán a másodosztály jött, s mára háromcsillagos nemzetközi bíró lettem. Előrelépni úgy tud az ember, ha szabályokkal tökéletesen tisztában vagyunk és a pontozása, vezetése precíz.


ZSU 9
– Számodra mi volt a csúcs?
– Egyértelműen az olimpiai döntő vezetése Londonban. De mellette bejártam szinte az egész világot, Amerikától kezdve Ázsiáig.
– Az, hogy három csillagos bíró vagy jelent valamit Magyarországon?
– Mindenképpen elismerést és azt, hogy rangosabb mérkőzéseket vezethetek.
– Mi az a WSB?
– A WSB (WORLD SERIES of BOXING), fél profi versenyek, ahol csapatok merik össze a tudásukat és pontot kapnak a versenyzők a nyert meccsért. Ezek 5×3 percesek. Szeretnék ebben a szabály rendszerben döntőt vezetni a két legjobb csapatnak. Célom akár még egy olimpiai részvétel, és hogy egyszer a felnőtt férfi világbajnokságon a döntő vezetőbírája legyek.

ZSU 11ZSU 10

Szöveg: Koncz Dezső

Három aranyat és három bronzot hoznak haza öklözőink Pünkösdre

A Taipeiben zajló női junior és ifjúsági világbajnokságon két magyar versenyzőnek volt lehetősége a döntőbejutásért harcolni, sajnos mindketten vesztettek és így bronzéremmel térhetnek haza.
ifjúsági 60 kg – Stephanie Thour (svéd) – Takács Tímea 3-0
junior 80 kg – Dina Iszlambekova (kazak) – Budai Vivien 3-0
Az ukrajnai Lvivben folyó férfi junior Európa-bajnokságon Báki Alex a harmadik helyen végzett (46 kg). A német Alexander Geisslert és a skót McCormickot pontozással legyőző Drexler-tanítvány (MTK), a döntőbejutásért a grúz Szahil Alehverdovit kapta ellenfélnek és 2-1 arányban alul maradt, így a magyar csapat egyetlen érmét, bronzot szerezve utazik haza.
A litvániai Kaunasban befejeződött a nemzetközi férfi torna, mely a kétszeres Európa-bajnok Algirdas Socikas emlékversenye. A magyar csapat három aranyéremmel térhet haza a bakui Európa Játékokra felkészítő tornáról. 
A döntőben:
56 kg Szőrös Márk -Garnik Harutyunyan (örmény) 3-0
75 kg Harcsa Zoltán – Max van der Pas (holland)
Harcsa visszavágott az áprilisi belgrádi Winner tornán elszenvedett vereségért, TKO 2R
+ 91 kg Bernáth István – Daniel Taborsky (cseh) WO
Dobor Dezsö

Érmek az ökölvívó utánpótlás világversenyekről

A Taipeiben zajló junior és ifjúsági női világbajnokságon két magyar öklöző jutott be az elődöntőbe és így a következő mérkőzéseik eredményétől függetlenül már érmesek.

A már korábban az elődöntőbe került Budai Vivient követve a halászteleki Takács Tímea is beverekedte magát az elődöntőbe és s így már a május 22-i döntőbejutásért vívandó mérkőzésre készülhet.

 

Ifjúsági:
60 kg Takács Tímea-Cheon Myeongseon (Korea) 3-0

 

Az elődöntőbe került magyarok pénteken lépnek újra ringbe, a tét a döntőbejutás:

 

ifjúsági 60 kg Takács Tímea – Stephanie Thour (svéd)

junior 80 kg Budai Vivien – Dina Iszlambekova (kazak)

 

Egyidejűleg zajlik a fiúk junior Európa-bajnoksága is Lvivben (Ukrajna).

 

A 46 kg-ban Báki Alex nagyszerű teljesítményt nyújt a tornán, az elődöntőbe kerülésért egy másik Alexxel mérkőzött, a skót Alex McCormick-kal. A versengésből az MTK fiatalja jött ki győztesen (3-0), így már érmesként készülhet a pénteki döntőbejutásért vívandó következő mérkőzésére. Ellenfele a grúz Sakhil Alakhverdovi lesz.

 

Dobor Dezsö

 

Nemzetközi ökölvívó torna Cartagenaban

Befejeződött a Boxam elnevezésű nemzetközi ökölvívó torna a spanyolországi Cartagenaban. Négy bronzérmesünk mellett (Gálos, Bacskai, Hegyi, Harcsa N.) két magyar versenyző érte el a döntőt és mindketten ezüstérmet nyertek.
unnamed
Eredmények:
56 kg Szörös Márk pontozással vesztett Francesco Maietta (olasz) ellen.
Szörös megilletődötten kezdett és csak fokozatosan jött fel, a harmadik menet már az övé volt. Az ide-oda adható meccsen azonban ennyi kevés volt, az olaszt hozták ki győztesnek.
91 kg Sávoly Gergely pontozással vesztett Paul Omba Biongolo (francia) ellen.
A csarnok népe és a szakemberek számára is meglepetés volt, hogy a franciát hirdették győztesnek, 3-0-as pontozással.
A torna végeztével dr. Kovács László szövetségi kapitány pozitívan értékelte a magyar csapat tagjainak teljesítményét.
– Jó erős közepes verseny volt, melyen sokat tanultunk és a meccsek nagyban segítették versenyzőink további felkészülését.

Csóka
fiatal kora ellenére bátran versenyez a felnőttek közt. Nemzetközi szinten még nem nyert köztük, de minden eddigi meccsét 2-1-re vesztette el, ami arra utal, hogy ha tapasztalatot, rutint szerez, akkor hamar fordulhat a kocka. A vereségek szerencsére nem ülnek meg rajta, nem kudarcként éli meg, ha nem az ő keze lendül a magasba a végén.

Szörös
ezüstérme sokat elmond a teljesítményéről. Esetében is jellemző a rutintalanság, de ez szerencsére viszonylag hamar leküzdhető. Az 56 kg olyan súlycsoport, ahol otthon sem lehet elkényelmesedni, a viaskodás top formát hoz ki az érintettekből, a kecskeméti Herczegből és a tapasztalt Kalutából.

Gálos
teljesítményével sem vagyok elégedetlen. Fiatal versenyző, akinek nemzetközi szinten még szoknia kell a folyamatos mentális terhelést, a versenyekkel járó izgalmakat.

Vadász
egy francia ellen bukta el a továbbjutást, pedig jól kezdett ellene. A 2. és 3. menetben azonban elfáradt, nem bírta az iramot és ellenfele fordított. Neki az a legfontosabb leckéje, hogy megtanulja, hogy lehet és kell megtartani a megszerzett előnyt.

Bacskai
a harmadik meccsét vívta 69 kg-osok közti újabb szereplése során. Vissza kell könnyülnie, gyorsulnia kell ehhez a súlyhoz. A jövő évi kvalifikációig ilyen szempontok szerint  “összeállítjuk” őt, jó eséllyel száll majd harcba az olimpiai indulás megszerzésének lehetőségéért.

Hegyi
teljesítményével is elégedett lehetek, bár vele még sok tennivalónk lesz, hogy minden a helyére kerüljön.

Harcsa
Norbert a nagy öreg ebben a csapatban, tiszteletre méltó rutinnal. Cartagenaban szoros meccsen maradt alul francia ellenfelével szemben. Sokkal erőteljesebben kell hinnie önmagában. Ezzel együtt ő már többször is bizonyította, legutóbb a Bocskain is, hogy számíthatunk rá.

Sávoly
a csapatban a kellemes meglepetés. Igazi harcos, aki mint egy gladiátor megy előre. Kockázatvállaló típus, de azt kell megtanulnia, hogy ennek hol a határa az eredményesség szempontjából. Még sok meccs kell ahhoz, hogy ezt a tudást is birtokolja és hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön. Cartagenai ezüstérme szépen csillog, sőt az én szememben elvették tőle az aranyat.

A győztesek:
Férfiak
Martin Molina Salvador (Spanyolország)
52 kg Kelvin de la Nieve Linares (Spanyolország)
56 kg Francesco Maietta (Olaszország)
60 kg Sofiane Oumiha (Franciaország)
64 kg Hassan Amzile (Franciaország)
69 kg Youba Sissokho Ndiaye (Spanyolország)
75 kg Christian Mbilli Assomo (Franciaország)
81 kg Souliman Abdourachidov (Franciaország)
91 kg Paul Omba Biongolo (Franciaország)
+ 91 kg Ruben Nazaryan (Belgium)
Nők
51 kg Nicola Adams (Anglia)
54 kg Jenea Savelyeva (Oroszország)
60 kg Jennifer Miranda Maqueda (Spanyolország)
64 kg Daria Abramova (Oroszország)
75 kg Jaroslava Iakushina (Oroszország)
 
 
 
Dobor Dezsö