A KIRÁLYNŐ SZALONJA

Ritkán jutok el szépségversenyre, pedig azt tapasztaltam, hogy az embereket érdekli az a világ, amely a vetélkedést körbeveszi. Alig fél éve egy barátom invitálására mentem el a MISS ELEGANCE Hungary elődöntőjére. Korán érkeztem és a hölgyek még utcai ruháikban próbálták a koreográfiát.

IMG_0847IMG_0679

Azonnal feltűnt, egy igazi fekete szépség, aki megjelenésével, alakjával kiemelkedett a mezőnyből. Úgy vonult végig a kifutón, hogy lehetetlen volt nem odafigyelni rá. Mivel riport készült az eseményről, el is határoztam, hogy Ő lesz az egyik megszólított. Gerő Adrienn örült a bemutatásnak és kimondottan kellemes beszélgetés kerekedett a pár percnyi lehetőségből.

IF9U0055DSC_7501

Az természetes volt, hogy nem csak az én szemem látta kisugárzását, hanem a zsűri összes tagja hasonló véleményen lehetett, mert a legmagasabb pontszámokkal juttatta a döntőbe. Annyi történt még, hogy érdekelt Adrienn egyénisége, s elterveztem, hogy mindenképpen szeretném megismerni, megfotózni.

Adrienn 7A következő találkozásunk egy fotósorozat elkészítésének alkalmával történt. Mielőtt erre sor került volna, beültünk egy presszóba beszélgetni. Ahogy bevonult a helyiségbe, megállt a „levegő”. Minden férfiember megfordult utána, még akkor is, ha barátnőjével, feleségével ült az asztalnál. Éreztem, hogy irigykednek, hogy én kávézhatok a hölggyel, úgyhogy alaposan ki is húztam magam.

12359850_156263334730696_3968506632196932047_n12243518_141020126255017_2776006169323913954_n

A fotózás szerencsére csak az első alkalma volt találkozásainknak, mert a terveit, esetleges közös elképzeléseinket további beszélgetések követték. Magam, egyre kíváncsibb lettem arra az emberre, akit megismertem. Közeledve a MISS ELEGANCE HUNGARY döntőjéhez aztán sort kerítettünk Adrienn bemutatására a NAGYLÁTÓSZÖG oldalán.

12208809_138767059813657_5732321724380281819_n10675742_133766173647079_3303246537204821008_n

– Gyerekként is ennyire középpontban voltál?

– Úgy alakult a dolog, hogy már az iskolában is magam köré tudtam gyűjteni osztálytársaimat. Nagyon szerettem a sportot, lány létemre fociztam, csatárként, így aztán kitüntetett figyelmet kaptam fiúktól, lányoktól egyaránt.

– Mikor volt az, amikor már határozottan tudtad, hogy szép vagy?

– Erre soha nem figyeltem. A sport segített abban, hogy jó alakom legyen, s már ekkor törekedtem a tökéletességre. Számomra nagyon fontos, hogy körülöttem, rajtam, minden a lehető legjobb legyen. Akkor érzem magam jól a bőrömben, ha ezt megvalósíthattam. Volt egy olyan pillanat, amikor elhatároztam, hogy kipróbálom magam a szépségiparban. Jelentkeztem Sütő Enikő modell iskolájába. Ettől kezdve az események felpörögtek. Alig pár hónap telt el és Máltán voltam a MISS WORLD BIKINI megmérettetésén a VIP Budapest által. Általában a magyar lányok jól szerepelnek, de ez azt jelenti, hogy a legjobb húszban, esetleg a tízben végeznek. Rendkívüli módon Magyarországot képviselve nekem a koronával sikerült hazajönnöm. Csodálatos élmény volt. Később Dél Afrikában képviselhettem hazánkat. A hetven „királynőt” olyan szeretet, odafigyelés vette körül, hogy azt nem lehet elmondani. A napi edzések, fotózások, koreográfiatanulások miatt a tempó feszített volt, de mégis remek érzés, hogy NŐKÉNT kezeltek.

12803137_202414436782252_3844809295222839789_n– Ez után természetes lehetett, hogy a jövődet ebben a világban tudod elképzelni.

– Nem egészen! A tizennyolc éves korosztályból már kinőttem, s bár bizonyos versenyeken részt fogok venni, a legfontosabb, az álmom megvalósítása lett már jó ideje, ez pedig egy saját szépségszalon. A
GERŐ SZÉPSÉGSZALON nem véletlen az én nevem viselni. A célom az, hogy aki nálam jár, azzal a kötélzetességgel, lelki feltöltődéssel és ragyogással távozzék, amire én is mindennap törekszem. Számomra nagyon fontos, hogy vendégeim jól érezzék magukat és szívesen töltsék az idejüket nálunk, mint egy fajta hobbi, kikapcsolódás vagy rohanó világunkból való kiszakadás. Szerencsére rengeteget dolgozom. Sminkeléssel, műszempillával és műköröm építéssel foglalkozom elsősorban, de a hajhosszabbítást is tudom vállalni. 10+ továbbképzésem és diplomám is van. A szolgáltatások listáját kiegészíteném a kozmetikával, pedikűrrel, a szoláriummal és persze a fodrászattal is. Két éve alig van időm a munkán és tanuláson kívül bármi másra, de a cél elérve! Napokon belül nyitok, nem is akárhol, Budapesten szívében, központi helyen, a Blaha Lujza tér közvetlen közelében az Akácfa utcában.

12241696_145760415780988_258327347459278378_n12108179_113213259035704_1867118808267647486_n

Beszélgetéseinkben többször említetted édesanyádat, s olyan szeretettel, ami ritkaság!

 – Nem volt egyszerű gyerekkorom, mert anyukám egyedül nevelt. Szerény költségvetéssel, így kétszer meg kellett gondolnom, hogy mit kérhetek. Édesanyám ennek ellenére minden vágyamat igyekezett kielégíteni, ha nem is rögtön, de megvette azt, amit szerettem volna. A legfontosabb számomra az volt, hogy mindig mellettem állt és számíthattam rá.

– Tőle eredeztethető az a segítő véna, amellyel hajléktalanoknak, államilag gondozott gyerekeknek gyűjtöttél élelmet, ruhát, játékot?

– Anyukám mélyen vallásos. Mindig segítő kész volt másokkal is a lehetőségein belül. Én ezt láttam otthon. Amikor a sok munka révén megtehettem, akkor én is igyekeztem adni azoknak, akik a segítségre rászorulnak. Szerencsére sok olyan kapcsolatot tudtam kialakítani, akiket meg tudtam keresni, s szinte senki sem zárkózott el a támogatástól. Amikor az első ilyen akciót ki tudtam tenni a világhálóra, felhívott édesanyám és elsírta magát örömében. Büszke volt rám. Nem tagadom, együtt pityeregtünk.

12410528_173228233034206_2383441095829999895_n12961686_220228075000888_7718114557870927875_n10341649_167306663626363_5479956268990404538_n– A GERŐ féle szépségszalon már sínen van. Szépségversenyen láthat még, aki kíváncsi lett Rád?

– Igen, most hétvégén, április 16-án, a MISS ELEGANCE HUNGARY döntőjében, a Benczúr Hotelben. Érdemes lesz eljönni nézőnek is, mert nagyon szép lányok jutottak be a megmérettetésbe. Remélem én is eredményes leszek, aztán teljes erőbedobással a szalonomra koncentrálok, amelynek nem véletlenül lett a jelmondata, hogy: „Szépséget a szépségtől!”

Szöveg: Koncz Dezső

ANGYAL LÁNYOK

A magyar lányok a legszebbek a világon. Ezen megállapításomat, akkor is megtehettem volna egészen nyugodtan, ha nem láthattam volna, közelről a Miss Selfi Hungary versenyzőit. Az mindenki számára természetes, hogy a világ egyik legnépszerűbb szórakozása, saját magunk fényképezése, a legkülönfélébb mobil telefonokka, és a megfelelő képek közzététele a világhálón. De, hogy ebből komoly szépségversenyt lehessen megálmodni, az csak Éliás Gyulának juthatott eszébe. 

DSC_0293

A szervezés hosszú időt vesz igénybe, mert az ötlet önmagában nem elegendő. Meg kell találni a szponzorokat, a díjakat átadókat, és nem utolsó sorban a lányokat. S, ha ez nem lenne elég, akkor össze is kell hangolni mindezt, egyetlen estére. De, ne szaladjunk annyira előre! A támogatók megkeresése után jöhet a „selejtező”. Önmagában ez is egy nehéz menet, mert a jelentkező lányok többsége, azért szebb az átlagnál. Azok, akik bekerülnek a mezőnybe, bizton rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, amitől pont rájuk esik a választás. Aztán, jöhet a kemény felkészítő tábor, fotózással, fodrászokkal, sminkesekkel.

DSC_0303.S, ha nem fáradtak volna eléggé a résztvevők, jöhet egy kis koreográfia, tánc, mozgás. Mindezt, végig nézhettem. Egyetlen dolgot, bizton megállapíthattam, a zsűrivel nem cserélnék. Nekem minden lány gyönyörű volt. Kinek a szeme, kinek az alakja, kinek a bájossága vette le a férfiembert a lábáról. Ha, nekem kellett volna ekkor döntenem, bizony minden résztvevő koronát kapott volna.

DSC_0841Természetesen a nagyszámú zsűri, a mindent eldöntő estén, nem azért ült oda, hogy teljes döntetlenre hozza a versengést. Így volt ez annál is inkább, mert, a fődíj egy kis autó volt, tehát egyáltalán nem volt mindegy, hogy a korona kinek a fejére kerül, s ki távozik slusszkulccsal a kezében. Azt sem tudtam eldönteni hirtelen, hogy ki érdemelné meg leginkább a fődíjat, mert az esélyesek, bizony éppen súrolták a tizennyolc éves korhatárt. Jogosítványuk mindebből adódóan még nem nagyon lehetett.

DSC_1011Volt a gálán igazi show műsor. Énekelt, volt szépségkirálynő, elvarázsolt bennünket egy világbajnok hastáncos lány, és jött a szintén többszörös, világelső táncos. Minden a helyén, de természetesen, ezen az estén, a főszereplők, csak a lányok lehettek.

DSC_1063Amit, igazában gondoltam, az nem is az, hogy ki nyer, vagy ki nem. Aki elindult, megmérettette magát, az mindenképpen győztes lett. Megmutathatta magát a világnak, rokonoknak, hogy bájossága, szépsége, igenis figyelmet érdemel. Ehhez, egyetlen dolgot lehet hozzátenni: bravó, lányok, köszönet a szervezőknek!

DSC_1074Remélem, az általam készített fotók önmagukért beszélnek. Mindent nem tudtam rögzíteni, de, ami tetszett, azt láthatja az olvasó, és gyönyörködhet abban, ami nekem „élőben” adódott.

DSC_1100Kép és szöveg: Koncz Dezső